BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jogosan járt el az APEH

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az adóhatóság a kft. adóellenőrzésekor a cég számlavezető bankjától beszerzett – a bankszámlaadatokból a magánszemélyre vonatkozó és személyes adatnak minősülő – adatokat jogosult megőrizni, nyilvántartani, és a magánszemély adóellenőrzése során azokat felhasználni – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) a következő perben.

Az adóhivatal a szóban forgó kft.-nél ellenőrzést tartott, ennek során megkereste a cég bankját is. A pénzintézet a bankszámlaforgalomra vonatkozó adatokat megadta, ebben egyebek között azt is, hogy az ügy felperese a kft. tagjaként a bankszámláról több százmillió forintot vett fel készpénzben.

Ezt követően az adóhatóság elrendelte a felperes jövedelemadó-bevallásának utólagos vizsgálatát, amelyben felhasználta a korábban beszerzett, a pénzfelvételre vonatkozó információkat is. A felperes ezt sérelmezte, mondván: visszaéltek személyes adataival, azokat jogosulatlanul használta fel az adóhatóság.

Az elsőfokú bíróság helyt adott a keresetnek. Megállapította, hogy az adóhatóság jogosulatlanul kezelte a birtokába jutott személyes adatokat, és kötelezte azok törlésére. A másodfokú igazságszolgáltató fórum más álláspontra helyezkedett. Kifejtette, hogy az adóhivatal nem szegte meg a szabályokat, jogosultan tárolta és használta fel a felperes személyes adatait. Rámutatott, hogy erre a törvény felhatalmazást ad.

A felperes a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérte az LB-től. Arra hivatkozott, hogy a törvények a személyes adatok, illetve a banktitok felhasználását szigorúan célhoz kötötten teszik lehetővé. Ezért a kft. adóellenőrzésekor beszerzett adatokat más célra nem használhatta volna fel az adóhivatal.

Az LB azonban alaptalannak találta a kérelmet. Hangsúlyozta, hogy az adóhatóság nem követett el jogsértést. Rámutatott: az érintett hozzájárulásán túlmenően személyes adat akkor kezelhető, ha azt a törvény vagy annak felhatalmazása alapján önkormányzati rendelet elrendeli. Az adatok banki beszerzése jogszerű volt. Az adótörvény pedig feljogosította az alperest, hogy – a kft. adóellenőrzésétől függetlenül – megőrizze, nyilvántartsa és a felperes adóvizsgálata során a cég mint más adózó adatát felhasználja. Ezért az LB hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet. KK

Új jogszabályok

az Általános Közlekedési Hitelszövetkezet betéteseinek kártalanításáról (MK 2010/32. sz.)

a Btk. módosításáról (MK 2010/34. sz.)

a Btk. módosításáról (MK 2010/34. sz.)-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.