BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Klinghammer: a középiskolában kell az idegen nyelvet megtanulni

A középiskolában kell az idegen nyelvet beszélt szinten megtanulni, az egyetemeken erre lehet tovább építeni – mondta Klinghammer István a Felsőoktatási Kerekasztal ülése után. A felsőoktatásért felelős államtitkár szerint lehetnek a főiskolákon olyan szakok, melyeknél kicsi lehet a valószínűsége, hogy idegen nyelvre is szükség lehet, mikor később a végzettség alapján a szakmát művelik.

„A diplomás embernek, aki esetleg még doktorandusz fokozatot is el akar érni, annak teljesen egyértelmű, hogy egy vagy két nyelven előadói szinten kell beszélnie" – hangoztatta tegnap Klinghammer István a Felsőoktatási Kerekasztal ülése után, ahol bejelentették az új felsőoktatási stratégia tervezetének elkészültét. A felsőoktatásért felelős államtitkár újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy egyes szakokon nincs pardon, ott „könyörtelenül" meg kell szerezni a nyelvtusát. Más szakokon viszont  elég kell lennie annak a nyelvtudásnak, amit a hallgató a középiskolából hozott magával. Ezt Klinghammer nem tartja az elvárások fellazításának, a realitás ugyanis az, hogy vannak olyan szakok a főiskolákon, amelynek elvégzése után elhelyezkedve a szakmát művelve szükség lenne idegen nyelv tudására.

Az államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a beszélt nyelvet már a középiskolában el kell tudni sajátítani, ez nem egyetemi feladat. Ha pedig valaki egyetemre megy, akkor a tanulmányok során kell tudni használni a nyelvet, például a matematika, vagy az orvostudomány angolját, vagy a földtudomány németjét. Klinghammer szerint az egyetemek ehhez mindenhol megadják a segítséget, sőt a hallgatói önkormányzatok is az általuk szervezett tanfolyamok révén. Ezért sajnálatos, ha valaki 3-5 év alatt nem tudott nyelvet megtanulni, ami viszont ismert feltétel a diploma megszerzéséhez.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.