Világgazdaság Online

Középtávon elkerülhetetlen, hogy a vízdíjak növekedjenek Magyarországon – vélik a kutatók. A magyar EU-csatlakozást követően forradalmi változások történtek a vízi közművek területén, az országban több mint 1000 milliárd forintnyi beruházás valósult meg csatornák, víztisztítók és vezetékek formájában. Ennek a 85 százalékát uniós források fedezték. Működtetésre, karbantartásra, amortizációra azonban nem ad pénz az EU, így ezeket a hazai lakosságnak kell finanszírozni. Környezetbarát országban élni drágább lesz, és ára van annak is, hogy nem folyik már tisztítatlan szennyvíz a Dunába.
„A lakosság hajlamos természetes adottságnak venni, hogy az ország bármely pontján iható és egészséges vezetékes víz folyik a csapból. De hogy ez hosszú távon is így maradjon, a kutatásnak és a fejlesztésnek lépést kell tartani a változásokkal, és fel kell készülnünk a ma még nem is látható veszélyekre” – mondta lapunknak Fleit Ernő egyetemi docens, a Nemzeti Víztechnológiai Platform (NVP) projektvezetője. Ez a platform készítette el a hazai hosszú távú vízgazdálkodási és -kutatási stratégiát és annak megvalósítási programját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vízi közmű és környezetmérnöki tanszékével, valamint a víziközmű-vállalatokat tömörítő Magyar Víziközmű Szövetséggel.
A 12 ezer milliárd forint értékű magyar víziközmű-vagyon egyre rosszabb állapotba kerül. Ráadásul a magyarországi szennyvíz összetétele jelentősen megváltozott. Drasztikusan csökkent a vízfelhasználás, így a szennyvíz töményebb lett. A budapesti például sokkal magasabb koncentrációban tartalmaz szennyező és tápanyagokat, például nitrogénvegyületeket, mint mondjuk a müncheni. A falvakban átlagosan 50-80 liter vezetékes ivóvizet fogyasztanak naponta, városi környezetben ez 120-150 liter, szemben a 200-250 literes európai átlaggal. A falvakban, aki csak teheti, legalább részben leválik a közműhálózatról, mivel vidéken egy köbméter ivóvíz ára 500–1000 forint között van. A magyar háztartások jövedelmének a vízdíj közel 3-5 százalékát teszi ki, ez arányában tízszerese a német háztartásokénak. A szennyvíz eltérő összetételéből eredő különbségek nem teszik lehetővé, hogy a nyugati technológiákat, innovációs eredményeket egy az egyben átvegyük. Honosítás nélkül azokat nem lehet illeszteni a magyar körülményekhez.
„Közkeletű tévedés, hogy Magyarország víznagyhatalom” – mondta Fleit. Az NVP jövőképe is számol azzal, hogy a magyar víz döntő hányada „importáru”; több mint 95 százaléka folyóinkon külföldről érkezik. Már ma is vannak olyan régiók, amelyekben vízhiány tapasztalható. A Duna–Tisza közén gyorsan sülylyed a talajvízszint (nem kis részben az illegális öntözés és a kavicsbányanyitások miatt), ezért folyamatosan mélyíteni kell az öntözőkutakat – ez nem fenntartható vízhasználat hoszszú távon.
A másik fő kérdés, mit tegyünk a szennyvíziszappal. A legtöbb nyugat-európai nagyvárosban elégetik. Budapesten a szennyvíztisztító telepeken – köztük az új csepeliben is – hatalmas mennyiségű iszap keletkezik, melynek lerakóba szállítása csak ideiglenes megoldás, mivel hosszabb távon ez tiltott gyakorlat lesz az unióban. A megoldás több milliárd forintot igénylő probléma. „A lakosság biztosan nem fogadna el egy szennyvíziszap-égetőt” – mondta a kutató. Az EU ajánlása az, hogy az iszapot a termőföldeken kell elhelyezni talajjavító anyagként, tápanyagforrásként. Erre alkalmas földterületek azonban nem találhatók a nagyvárosias környezetben.
A távlati cél a zéró energiabevitelű szennyvíztelep fejlesztése lenne, vagyis az, hogy a magas energiatartalmú szennyvíz megtisztításához szükséges energiát magából a vízből termeljük ki, sőt akár még nettó energianyereséget is elérjünk. Elvileg egy befőttesüvegnyi szennyvízben van annyi energia, hogy egy asztali ventilátort meghajtson. VG