BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Madoff: Csodálom, hogy nem buktam le korábban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A 150 éves börtönbüntetését töltő Bernard Madoff most először adott interjút az ellene indult büntetőeljárás lezárása óta. A minden idők legnagyobb piramisjátékát felépítő csaló azt mondta: csodálkozik, hogy ennyi ideig nem bukott meg.

Két héttel bebörtönzését követően Madoff Joseph Cotchett és Nancy Fineman ügyvédekkel beszélt az általa irányított piramisjátékról. Mint arról a Reuters beszámol, a 71 éves csaló elmondta: számtalanszor találkozott a tőzsdefelügyelet (SEC) illetékeseivel, és azt hitte, a szervezet felfedezte a csalást. (Az SEC jelenleg belső vizsgálat segítségével próbálja felderíteni, hogy maradhatott rejtve a hatalmas csalás.)

Madoff  úgy nyilatkozott: minden, még fellelhető pénzt megtaláltak már a hatóságok. Ugyanakkor az ügyvédek szerint lehetséges, hogy ez nem teljesen igaz (bár nem állították, hogy "Bernie" tudná, hol lehet a kicsalt összeg többi része).

A két ügyvéd a Madoff által becsapott befektetők képviseletében látogatott a börtönbe. Elmondásuk szerint a négy és fél órás beszélgetés során Madoff nyitott és humoros volt, és minden kérdésre válaszolt. Ez azért érdekes, mert a csaló csak azután volt hajlandó találkozni az ügyvédekkel, hogy megfenyegették: beperelik a feleségét. Az ügyvédek hozzáfűzték: egészségesnek látszott és feltételezhető, hogy edz. "Biztosan nem boldog, de nem panaszkodik" – mondta Cotchett a hírügynökségeknek.

A két jogász a most megszerzett információkat egy hamarosan kezdődő perben használja fel, az eljárást Bernard és testvére, Peter Madoff ellen indítják a Manhattani bíróságon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.