BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A horvátok után Izland tárgyal az EU-tagságról

start. Megkezdte az uniós csatlakozási tárgyalásokat Izland. A tegnapi első tárgyalási napon megnyitott négy fejezetből már kettőt – a médiával és az oktatással, a kultúrával kapcsolatos témákat – le is zártak. Össur Skarphédinsson, Izland külügyminisztere úgy véli, az összesen 35 tárgyalási témafejezetnek mintegy a felét az idén, a másik felét jövőre nyithatják meg.

Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja áprilisban azt mondta, hogy a legnagyobb kihívást a mezőgazdaság, a halászat és a környezetvédelmi fejezetek okozhatják. Skarphédinsson pedig tegnap úgy fogalmazott: az izlandiak nem állnak készen, hogy elkötelezzék magukat az EU felé, mert látni szeretnék a tárgyalások eredményét olyan kérdésekben, mint a halászat vagy az Icesave-betétesek igényei.

Az izlandiak tavaly márciusban elsöprő többséggel elutasították a brit és holland befektetőket kártalanító Icesave-törvényt. Idén áprilisban a lakosság a második körben is nemet mondott arra, hogy Izland kártérítést fizessen egy izlandi bank összeomlása miatt. A kompenzáció összege meghaladja az ötmilliárd dollárt.

Az ország 1999 óta része a schengeni övezetnek, és a NATO egyik alapítója, valamint 1973 óta szabad kereskedelmi egyezménye van az unióval. H. J.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.