BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Der Standard: Orbán politikája a török miniszterelnökére hasonlít

A török kormányfővel hasonlítja össze a Der Standard internetes oldalának cikke a magyar miniszterelnököt.

A liberális osztrák napilap honlapján, a fiataloknak és bevándorlóknak szóló internetes mellékletében azt írta: Orbán Viktor nemrég "működő demokráciának" nevezte Törökországot, "bátorító szavai" Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökhöz nem okoznak meglepetést, ugyanis a két kormány politikája között hasonlóságok fedezhetők fel.

A cikkíró úgy látja, Erdogan és Orbán olyan mértékben osztják meg országuk lakosságát, mint egyetlen más politikus sem a kontinensen: saját állampolgáraik egy része "isteníti" őket, míg mások hangosan tiltakoznak ellenük. Mindkét politikus olyan szintre fejlesztette a populizmust, hogy követőik körében már "politikai fanatizmusról" lehet beszélni, és mindkét kormányfő szemében elenyésző szerepe van az emberi jogoknak - vélekedett a szerző.

A lap szerint a két kormányfő között az a különbség, hogy míg Törökország az elmúlt években ragyogó gazdasági mérleget mutatott fel, a magyar kormánynak unortodox lépései ellenére "a jelek szerint nem sikerült megtalálni a mágikus formulát".

A szerző végül úgy vélekedett: nem zárható ki, hogy Orbán bírálói a jövőben hangosabbak lesznek. Senki sem tudja jelenleg, hogyan kezelne Orbán több tízezer kitartó tüntetőt, a nemzetközi közösségnek ezért rajta kellene tartania a szemét a magyar kormányon - állt a cikkben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.