BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elismerte a kormány: azért törlik el a vasárnapi zárva tartást, hogy ne legyen népszavazás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Beadta a kormány a törvényjavaslatot a vasárnapi zárva tartás eltörléséről.

Már be is adta a kormány a törvényjavaslatot a vasárnapi zárvatartás eltörléséről. Az indítvány - amelyet Rogán Antal és Varga Mihály nyújtott be - úgy rendelkezne: "az üzlet nyitvatartási idejét a vásárlási szokások, a foglalkoztatottak és a lakókörnyezet érdekeinek figyelembevételével a kereskedő állapítja meg", a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény pedig hatályát vesztené. Minden szabályozásban visszatérnek a 2015. március 15-e előtti állapotokhoz.

A törvényjavaslatot kivételes sürgős tárgyalásban nyomják át a parlamenten. Így a tárgyalást holnap délelőtt tartják meg, a szavazás pedig rögtön ezek után jöhet.

"A vasárnapi munkavégzés tilalma azonban az embereket megosztó intézkedésnek bizonyult. Sokan vannak az ellenzői, és nem kevesen próbálnak politikai tőkét kovácsolni magunknak a megszületett törvény kapcsán" - írta a két miniszter a törvényjavaslat indoklásában.

"Mivel a vasárnapi munkavégzés tilalma kapcsán népszavazásra kerülhet sor, fontos mérlegelnünk, hogy milyen történelmi helyzetben kerül sor népszavazásra egy ilyen kérdésben. A kormány számára ma a legfontosabb kérdés a Brüsszel által szorgalmazott kényszerbetelepítés elleni egységes fellépés. Sokak számára az a cél, hogy a kényszerbetelepítés elleni egységes nemzeti fellépést megakadályozzák. Ezt megengedni felelőtlenség lenne" - írták.

A javaslat azt mutatja, hogy győzött a népakarat - mondta a parlamentben Tóbiás József MSZP-elnök. Szerinte azonban a kormány még mindig tartozik az elszámolással, hogy miért nem akarták engedni a népszavazást. Rogán Antal azt válaszolta neki: "egy kormányzásnál mindig nagyon fontos, hogy egy kormánypárt tisztában legyen azzal, hogy arra kapta a mandátumát, hogy az emberekkel együtt kormányozzon". "A kormány képes volt arra, hogy mérlegelje: az egyéni képviselői indítványra elfogadott törvény megtette-e a hatását" - tette hozzá. Szerinte nem sikerült a családon belül meggyőzni a nőket, "márpedig a nők véleménye mindig is nagyon fontos volt számunkra".

"Az eredeti ötlet a mienk volt, de a megvalósítás módja nem a mienk" - mondta Harrach Péter. Mint mondta, a KDNP elfogadja a kormány érdekeit, de "a munkavállalók érdeke a szabad vasárnap, és bármikor lehetőség lesz erre, mi mellette leszünk".

A parlament mai ülésének első témája a kormány kérdezése: előbb egy kétórás interpellációs blokkot tartottak, majd jöhetnek az azonnali kérdések. Ráadásul ez az a hét, amikor Orbán Viktor válaszol a parlamentben a hozzá beadott azonnali kérdésekre.

Elsőként Vona Gábor Jobbik-elnök kérdezte többek közt Andy Vajna, Habony Árpád vagy épp Mészáros Lőrinc meggazdagodásáról. A kormányfő egyetlen mondattal azt felelte: "sose volt, sose lesz, most sincsen semmilyen strómanom". Vona erre azt javasolta: menjenek bíróságra, és beszéljék meg ott, hogy valójában kik ezek az emberek. Orbán újra csak azt válaszolta erre: a vagyonnyilatkozatokban kötelező leírni az igazságot. "Sose voltam vagyonos ember, most sem vagyok az, sosem leszek. (...) A rendszerváltáskor dönteni kellett, hogy valaki politikus lesz vagy üzletember, én döntöttem, és ennek a következményeit vállalom" - mondta.

Schiffer András (LMP) az állami cégvezetők bérplafonjának felemeléséről kérdezte Orbánt. A miniszterelnök válaszában arról beszélt: a jegybankot elismerés illetné, nem vádaskodás. Arra a kérdésre pedig, hogy helyesnek tartja-e az állami vezetők mostani fizetéseinek rendszerét, igennel válaszolt.

A jobbikos Szilágyi György az offshore-botrányról kérdezte Orbánt: miért csak látszatintézkedésekkel és hangzatos médiaszereplésekkel próbálják eltitkolni az érintettséget? Arról is megkérdezte a kormányfőt: mikor hozzák nyilvánosságra a családtagjaik vagyonnyilatkozatait is? Orbán szerint a kérdésfeltevés nem fair, mert a kormány igenis tesz az offshore-ügyek ellen. Vizsgálatok vannak és lesznek - ígérte.

"Ott kell adózni, ahol az ember a pénzt megkeresi" - ezt már Schiffer újabb azonnali kérdésére válaszolta Orbán. Az LMP elnöke azt kérte: az MNB, az állami cégek vagy épp az önkormányzatok ne léphessenek üzleti kapcsolatba offshore cégekkel. "Hogy a Nemzeti Bank kitől vesz meg egy ingatlant, az elég behatárolt, mert attól veheti meg, aki eladja" - válaszolta Orbán.

Ugyan a nap fő témája a vasárnapi zárva tartás eltörlése és az offshore-botrány, csak szóba kerültek az oktatáspolitikai ügyek is. "Mindazok, akik nem hajlandóak leülni a köznevelési kerekasztalhoz, még mindig nem mondták meg, hogy kik azok, akik miatt erre nem hajlandóak" - üzente Rétvári Bence a tüntető tanároknak. Az államtitkár azt mondta: a tiltakozók képviselői a köznevelési kerekasztal minden ülésére megkapják a meghívót, azonban nem mennek el. Pedig szerinte "valós indokot, hogy kivel milyen problémája van, még senki nem mondott".

Szintén ma tartják meg a vitát az MFB-törvény, a szövetkezeti törvény, valamint szociális törvények módosító javaslatairól.

Szintén ma tartják meg a vitát az MFB-törvény, a szövetkezeti törvény, valamint szociális törvények módosító javaslatairól. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.