BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fellángolt az ellentét Oroszország és Japán között

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az orosz miniszterelnök a vitatott hovatartozású Kuril-szigetekre látogatott és a japán állam nem kis bosszúságára állami támogatást ígért a szigeteknek.

Oroszország 1945-ben elfoglalta a Kuril-szigetek déli láncolatát, Japán azonban a mai napig a magáénak tekinti a területet, ezért a két ország immár hetven éve várat arra, hogy aláírják a hivatalos békeszerződést. 2005-ben Moszkva felajánlotta, hogy lemond két szigettel kapcsolatos követeléséről, ha Japán is megteszi ugyanezt a másik két szigettel, de Tokió nem fogadta el az ajánlatot. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök most tovább élezte a helyzetet azzal, hogy látogatást tett a szigeteken, ahol támogatást ígért a halászt és az infrastruktúra fejlesztésére.

"Országunk legkeletebbre fekvő területe nem lehet a legszegényebb" – fogalmazott a Reuters szerint Medvegyev, amire Koicsiro Gemba japán külügyminiszter úgy reagált: a vizit hidegzuhanyként hat a japán-orosz kapcsolatokra.

A Hokkaido szigetétől mindössze 10 kilométerre található szigetcsoport lakói a szovjet birodalom szétesése után elszegényedtek és a lakosság egy része számára az egyetlen megélhetés a halcsempészet Japánba.


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.