BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiába a tüntetés, nem menesztette a kormányt az ukrán parlament

Maradt hivatalában a Mikola Azarov miniszterelnök vezette ukrán kormány, miután a kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány nem kapta meg a szükséges számú támogató szavazatot kedden a parlamentben.

A 450 tagú törvényhozásban csupán 186 képviselő támogatta az előterjesztést. Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt miniszterelnök mögött álló Haza párt frakcióvezetője még a szavazás előtt bejelentette, hogy amennyiben nem sikerül leváltani a kormányt, az ellenzék követelni fogja Viktor Janukovics elnöktől a kabinet menesztését, továbbá blokád alá helyezi a parlamentet és az elnöki hivatalt. Janukovics ugyanakkor jelenleg nem tartózkodik az országban, mert a feszült ukrajnai helyzet ellenére négynapos látogatásra Kínába utazott.  

A kormányzó Régiók Pártja előre jelezte, hogy nem támogatja a kormány menesztését, mert mint a frakció befolyásos képviselője, Volodimir Olijnik kijelentette: az országnak "nyugalomra, törvényes rendre és stabilitásra" van szüksége.

A miniszterelnököt és kormánya tagjait a képviselők szavazással rendelték be a parlamentbe, miután a házelnök meghívása ellenére nem jelentek meg az ellenük benyújtott bizalmatlansági indítvány vitájára. Ezután két kormánytag, Szerhij Arbuzov első miniszterelnök-helyettes és Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter kivételével mind megérkezett.     

Mikola Azarov ukrán kormányfő a szavazás előtt mondott beszédében bocsánatot kért amiatt, hogy a rendőrség néhány nappal korábban erőszakot alkalmazott Kijevben a tüntetők ellen, és ennek során több tucatnyian megsebesültek.

"A kormány nevében bocsánatot szeretnék kérni a rendfenntartó erők akciójáért. Mind az elnök, mind a kormány nagyon sajnálja a történteket" - mondta a kormányfő. Kilátásba helyezte, hogy személycserék lesznek a történtek miatt a kormányban. Hozzátette azonban, hogy a rohamrendőrök által alkalmazott erőszak következtében "egy 17 éves kivételével kizárólag nagykorúak sérültek meg". 

Azarov követelte az ellenzéktől, hogy haladéktalanul szüntesse meg a kormányépület blokádját, különben - mint mondta - "felelni fognak érte". Közölte, hogy szerdán a kabinet a kormányépületben készül ülést tartani. A hatalomváltásért tüntetők kedden már második napja akadályozták, hogy a kormányhivatal dolgozói bejussanak az épületébe.  

A miniszterelnök beszédét az ellenzék folyamatos kiabálással és asztalcsapkodással zavarta. Előbb az "ukránul!" felszólítással követelték az oroszul felszólaló kormányfőtől, hogy térjen át az állam hivatalos nyelvére, utána a "lemondás" szót skandálták.  

A plenáris ülés ideje alatt médiabecslések szerint mintegy 20 ezer tüntető gyűlt össze a parlament épülete előtt a kormány menesztését várva.

Közben az ukrán média közlése szerint kedden Kijevbe érkezik Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára, hogy segítsen a felek között párbeszédet kialakítani a feszültség enyhítése érdekében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.