Káosz Olaszországban
Komoly eséssel reagáltak a világ piacai arra, hogy a választások után patthelyzet alakult ki Olaszországban. A tízéves olasz állampapír hozama december közepe – Mario Monti lemondása – óta a legmagasabb szintre, 4,86 százalékra emelkedett. Az államkötvény kockázati felára 44 ponttal nőtt és 336 bázisponttal haladta meg a hasonló lejáratú német államkötvény hozamát. A milánói tőzsde csaknem öt százalékot esett, de a csökkenésben követte Párizs, Madrid és London is. Az euró is héthetes mélypontra süllyedt a dollárral szemben.
A piacok a hétfőn délután zárult kétnapos voksolás után először attól rettentek meg, hogy Silvio Berlusconi volt kormányfő visszatérhet a hatalomba – Berlusconit 2011 végén az euróövezeti válság kellős közepén erősödő piaci nyomás kényszerített lemondásra. Néhány órával később azonban egy még rosszabb forgatókönyv rajzolódott ki Itáliában. A végleges eredményekből ugyanis gyakorlatilag döntetlen rajzolódott ki. A választási rendszer sajátosságai miatt ez ugyanakkor viszonylag erős többséget hoz a képviselőházban Pier Luigi Bersani baloldali pártszövetségének. A Szenátusban viszont az elektori rendszer miatt hiába ért el 124 ezer szavazatos többséget Bersani, mégis Berlusconi jobbközép választási koalíció szerzett több helyet. Az előny azonban minimális: 116 áll 113-mal szemben, a többséghez viszont 158 hely kellene. Így egyelőre bizonytalan, ki alakíthat kormányt. A nagykoalíció elég valószínűtlen lehetőség, annak ellenére, hogy a két nagy párt vezetője is úgy nyilatkozott. Egy kisebbségi kormány is elképzelhető ugyan, ám kérdés, azt ki vezetné, és mennyi idő alatt bukna meg egy olyan politikai rendszerben, ahol a parlament két háza hasonló hatalommal bír.
A választások egyértelmű győztese egy genovai humorista. Beppe Grillo Öt Csillag Mozgalma (M5S) szerezte meg ugyanis a pártok között a legtöbb voksot a képviselőházi helyekért folyó voksoláson. A populista antipárt ugyanakkor senkivel nem alakított szövetséget, így végül a harmadik legtöbb hellyel kell beérnie a parlament alsó és felső házában is. Az M5S a mérleg nyelve lehetne, ám egyben a politikai elitet egy az egyben kritizáló protestpárt halála is.
A nagy vesztes pedig Mario Monti: hiába tisztelik a határokon túl a technokrata közgazdászprofesszort és reformpárti gazdaságpolitikáját, az olaszok nemet mondtak a megszorításokra. Berlusconi vágyálma mindenesetre nem teljesült: Monti pártja, a nyolcszázalékos bejutási küszöböt épphogy átlépve mindkét házban biztosította a helyét.
A következő lépés egyelőre bizonytalan. A nagy pártok igyekeznek elkerülni, hogy újabb választásokat írjanak ki, ám arra sincs válaszuk, hogyan oldható fel a patthelyzet.
Az európai politikusok is vérmérsékletüknek megfelelően igyekeztek hangot adni aggodalmuknak. Többségük a római politikusok felelősségérzetére igyekezett felhívni a figyelmet, míg Brüsszelben azt közölték: az Európai Bizottság a megkezdett reformok folytatását, a növekedés és munkahelyteremtés erősítését szeretné látni. Európa déli – az euróövezeti válság által leginkább érintett – államaiban azonban keményebb hangot ütöttek meg. José Manuel Garcia-Margallo spanyol külügyminiszter szerint ami történt, az „ugrás a semmibe, ami senki számára nem tartogat pozitív eredményt”.
