BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Konkrét ígéretek is voltak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Magyarország kellő nemzeti konszenzus esetén 2011-ben csatlakozhat az ERM II rendszerhez, s akár 2014. január 1-jétől bevezetheti a közös európai fizetőeszközt – szögezi le a Magyar Szocialista Párt szombaton bemutatott programja. A Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt beszédével egy időben nyilvánosságra hozott program többek között hatékony, fejlesztő és szolgáltató államot, a munka megbecsülését és a versenyképességet szolgáló adórendszert, munkahelyteremtést, a kis- és középvállalkozásokat előtérbe helyező támogatásokat ígér.

A programban vannak konkrétumok, is, egyebek között az adó- és járulékrendszer elképzelt átalakításáról, ennek célja a versenyképesség javítása. A csökkentés fedezetét a válságkezelés nyomán beinduló fellendülés és az állami működés átalakítása adja – mutat rá a program, amely szerint a bruttó keresetek a következő négy év átlagában mintegy 20 százalékkal emelkedhetnek. A személyi jövedelmek adóterhelése tovább csökken, így a nettó keresetek mintegy 25 százalékkal nőhetnek. A fogyasztói árak emelkedése nem fogja meghaladni az évi 2,5-3 százalékos mértéket, így a reálkeresetek évente átlagosan 2,5-3 százalékkal nőhetnek. Ily módon négy év alatt 12 százalék körüli reálbér-emelkedésre nyílik lehetőség, a termelékenység javulásával arányosan. A foglalkoztatás évi egy százalékkal nőhet. VG

Kiemelt vállalt lépések

Adó/járulék

- 2011. január 1-jétől adómentessé válik a melegétkezési jegy (havi 12 ezer forintig) és az üdülési csekk (éves szinten a mindenkori minimálbér értékéig)

- Adómentessé válnak a közösségi közlekedéssel munkába járást biztosító juttatások

- Négy év alatt 4 százalékkal csökken a munkavállalók járulékterhe (2011-ben és 2012-ben 1-1, 2013-ban további 2 százalékos mérséklés)

- Évi 15 millió forint feletti jövedelem esetén 50 százalékos szja-kulcs bevezetése

- Bővül a mikro- és kisvállalkozásokra vonatkozó társaságiadó-kedvezmények köre

- Különadó az állami támogatásban részesülő pénzintézetek vezetőinek a prémiumára

- A Tobin-adó támogatása (0,05 százalékos adó a pénzügyi termékekkel végrehajtott bármiféle kereskedési ügyletre)

Vállalkozásfejlesztés

- A hazai szabályozásból adódó adminisztratív terhek 25 százalékos csökkentése 2012-ig

- Teljesítményösztönzési beruházási pályázati rendszer indítása

- A húzóágazatok (gyógyszeripar, gyógyászati berendezések gyártása, biotechnológia; logisztika; autógyártás; energiaipar; szolgáltató ágazat; technológiai kutatás; infokommunikáció; zöldgazdaság; turizmus; mezőgazdaság, élelmiszeripar, energianövények) kiemelt támogatása

Agrárium

- A földmoratórium fenntartása

Foglalkoztatáspolitika

- Szakiskolai tanulmányi ösztöndíj a hiányszakmákban tanulóknak (az idén január 1-jétől)

- Munkaerő-piaci mobilitást segítő alap felállítása

- Start-rehab kártya bevezetése

Szociálpolitika

- A 35 év alattiaknak az első – 15 millió forint érték alatti használt – lakás vásárlása esetén illetékmentesség

Egészségügy

- Négy év alatt az ötszörösére emelik az egészségügyi kutatások állami támogatására szánt forrásokat

- Ötéves bérfelzárkóztatási program az egészségügyben (az átlagkereset ott a nemzetgazdasági átlag másfélszeresére nő) Oktatáspolitika

- Nemzeti nyelvtanulási program (a 35 éven felüliek számára egy idegen nyelv alapfokú elsajátítása ingyenes)

Energiahatékonyság

- A panelprogram folytatása

Egyebek

- A kampány-, illetve pártfinanszírozás megoldására fenntartják eddigi javaslataikat

- Pénzügyi-banki ügyfélvédelmi központ létrehozása

Forrás: az MSZP választási programja

Forrás: az MSZP választási programja-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.