Kormányon belüli ellentétek, ismét sürgős eljárás a T. Házban
Az e heti ülésen ismét él a kormánytöbbség a kivételes sürgős eljárás lehetőségével: az új házszabállyal lehetővé tett gyors ügymenetben ezúttal Szijjártó Péter és Győri Tibor államtitkári kinevezését legitimálják utólag. A most hatályos törvény szerint ugyanis „a miniszterelnökséget államtitkár vezeti, rajta kívül helyettes államtitkárok működhetnek”, ezúttal azonban több államtitkárt is kineveztek. Hogy egyértelmű legyen a helyzet, beírják a törvénybe, hogy több államtitkár is lehet.
Hétfőn szavaztak a Nemzeti Eszközkezelőről. Az önkormányzatok akkor kaphatnak csak meg egy lakást, amelyet az eszközkezelő korábban megvett, ha a saját városukban az összes ilyen ingatlant átveszik. Emellett kikerült az eszközkezelő a társasági adó hatálya alól. Szavaztak a Munka törvénykönyve átmeneti rendelkezéseihez beadott módosítókról is – ha így fogadják el jövő héten a törvényt, elsősorban a munkaerő-kölcsönzés szabályai egyszerűsödhetnek. A nemzeti vagyon törvényénél is módosítókról döntöttek: a fideszes Cser-Palkovics András javaslatával korlátozottan forgalomképes nemzeti vagyonná nyilváníthatják a közszolgáltató cégek önkormányzati tulajdonrészét.
Kormányon belüli vita volt ugyanakkor a víziközmű-törvényről: míg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium általános vitára alkalmasnak találta a parlament gazdasági bizottságának ülésén a négy kormánypárti képviselő által jegyzett módosító javaslatot, addig a vidékfejlesztési tárca elutasította azt.
A bizottság végül 18 kormánypárti szavazattal tárgysorozatba vette és általános vitára alkalmasnak minősítette a javaslatot.
A mai ülésnapon a közlekedési tárgyú törvényekről vitáznak – ez a javaslat határozná meg azt is, milyen autóutakat és autópályákat fejleszthetnének a következő években –, valamint sorra kerül a tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról szóló javaslatok részletes vitája.


