VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

KÖZÉLET / POLITIKA

Kósa: “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”

2010. 3. 12. 16:16|Közélet » Politika
Gyurcsány Ferenc vezeti az MSZP igazi kampányát, ezt állítja a Fidesz. Szijjártó Péter az ellenzéki párt kommunikációs igazgatója szerint ezt bizonyítja az is, hogy az egykori miniszterelnök nyilvános értékelő beszédet tart a Demokratikus Charta jövő pénteki rendezvényén.

Mik ezek?

×

A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - iWiW, Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

"Megosztás az iWiW-en" gomb. Ezzel a gombbal a legnépszerűbb magyar közösségi oldalon, az iWiW-en tudsz tartalmat
megosztani. A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

"Három napja azt gondolom, hogy az MSZP kampányát a Nokia-doboz vezeti” - mondta Kósa Lajos , a Fidesz elnökségi tagja a TV2 Mokka című műsorában.  Úgy látja: Gyurcsány mindent megtesz azért, hogy visszatérjen a magyar politikai életbe, ami az MSZP-nek árt a legtöbbet.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Leszögezte: Orbán nem tart Gyurcsány Ferenc től, szerinte “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”, de semmiképpen sem félelmetes.

Szerző: TV2.hu - Mokka

Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Kósa: “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

HOZZÁSZÓLÁSOK

  • 9. empires2010. 3. 14. 11:23

    De ha már itt tartunk a választási igéreteknél,
    - hol van az MSZ(M)P által 2002-ben beígért jóléti rendszerváltás?
    - a 400000 új munkahely?
    - a 13. havi nyugdíj?
    - az ingyenes szívgyógyszer?
    - az ingyenes jogositvány az érettségizóknek???
    - az ingyenes nyelvvizsga szintén nekik???
    - hol a "Nem lesz gázáremelés 20 évig" ???

    Ezekre válaszol, te ostoba????

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Kósa: “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”


    De ha már itt tartunk a választási igéreteknél,
    - hol van az MSZ(M)P által 2002-ben beígért jóléti rendszerváltás?
    - a 400000 új munkahely?
    - a 13. havi nyugdíj?
    - az ingyenes szívgyógyszer?
    - az ingyenes jogositvány az érettségizóknek???
    - az ingyenes nyelvvizsga szintén nekik???
    - hol a "Nem lesz gázáremelés 20 évig" ???

    Ezekre válaszol, te ostoba????


    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 8. empires2010. 3. 14. 11:16

    Mióta és hol szokták számon kérni az igéreteit az ellenzéknek te tökfejű?????
    Mutassál már egy olyan országot!

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Kósa: “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”


    Mióta és hol szokták számon kérni az igéreteit az ellenzéknek te tökfejű?????
    Mutassál már egy olyan országot!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 7. mondomka2010. 3. 13. 17:25

    A 2006 választási kampányban a fidesz 3700 milliárdot ígért a választóknak (14.havi nyugdíj is), 2,5-szeresét az mszp ígéretnek.
    Ha az mszp hazudott, akkor a fidesz mit csinált.
    Az ország helyzetével járai révén tisztában voltak!!

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Kósa: “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”


    A 2006 választási kampányban a fidesz 3700 milliárdot ígért a választóknak (14.havi nyugdíj is), 2,5-szeresét az mszp ígéretnek.
    Ha az mszp hazudott, akkor a fidesz mit csinált.
    Az ország helyzetével járai révén tisztában voltak!!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 6. empires 2010. 3. 13. 13:55

    Látom csibe agyú, még mindig nem sikerült észre térned. A legjobb az lenne szerintem, ha mindenki azt a kormányt kaphatná akire szavaz. Te megkaphatnád továbbra is a hazug gyurcsányt, bajnait, verest és társait, a további megszorításokkal, adóemelésekkel, vállalnád hogy továbbra is kifosztanak, lerabolnak téged, időnként véresre veretnek a rendőreikkel. Ha neked ez kell. Kiváncsi lennék mit szólnál hozzá. És leginkább arra, hogy ebben az esetben is ezekre a börtöntöltelékekre szavaznál-e.
    A választók többsége pedig megkapna egy új kormányt, aki legalább szándékot mutat arra, hogy az országot megpróbálja kihúzni abból a nyakig érő szarból, ahová tettétek.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Kósa: “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”


    Látom csibe agyú, még mindig nem sikerült észre térned. A legjobb az lenne szerintem, ha mindenki azt a kormányt kaphatná akire szavaz. Te megkaphatnád továbbra is a hazug gyurcsányt, bajnait, verest és társait, a további megszorításokkal, adóemelésekkel, vállalnád hogy továbbra is kifosztanak, lerabolnak téged, időnként véresre veretnek a rendőreikkel. Ha neked ez kell. Kiváncsi lennék mit szólnál hozzá. És leginkább arra, hogy ebben az esetben is ezekre a börtöntöltelékekre szavaznál-e.
    A választók többsége pedig megkapna egy új kormányt, aki legalább szándékot mutat arra, hogy az országot megpróbálja kihúzni abból a nyakig érő szarból, ahová tettétek.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 5. csibe2010. 3. 13. 09:56

    Szegény kósa lali király! Azt találta nyilatkozni - őszinteségi rohamában - a 2006-os vesztett választások után, hogy beszari viktor csak sámánnak jó, törzsfőnöknek nem, meg hogy nem szabad vele egy ujabb választáson elindulni! Na, azóta nem győzi eleget a nagy dakota hátsóját nyaldokolni, hogy a husos fazék közelében maradhasson! Ha nem ezt tenné, már rég ugy járt volna, mint mádi laci! Egyébként meg a vezér kiállna Gyurcsánnyal, ha nem lenne tőle betojva 2006 óta, amikor is feltörölte vele a padlót a vitában, oszt jó napot!

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Kósa: “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”


    Szegény kósa lali király! Azt találta nyilatkozni - őszinteségi rohamában - a 2006-os vesztett választások után, hogy beszari viktor csak sámánnak jó, törzsfőnöknek nem, meg hogy nem szabad vele egy ujabb választáson elindulni! Na, azóta nem győzi eleget a nagy dakota hátsóját nyaldokolni, hogy a husos fazék közelében maradhasson! Ha nem ezt tenné, már rég ugy járt volna, mint mádi laci! Egyébként meg a vezér kiállna Gyurcsánnyal, ha nem lenne tőle betojva 2006 óta, amikor is feltörölte vele a padlót a vitában, oszt jó napot!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 4. empires2010. 3. 12. 18:41

    gyurcsány egy elmebeteg pszichopata, aki hatása alatt tartja az egész mszp-t, akik végül az áldozatai lesznek és mennek a süllyesztőbe.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Kósa: “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”


    gyurcsány egy elmebeteg pszichopata, aki hatása alatt tartja az egész mszp-t, akik végül az áldozatai lesznek és mennek a süllyesztőbe.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 3. empires2010. 3. 12. 17:53

    A Fidesznek és Kósának nem is kéne leereszkednie ehhez az idegbeteg pszichiátriai alanyhoz, nem méltó hozzájuk.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Kósa: “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”


    A Fidesznek és Kósának nem is kéne leereszkednie ehhez az idegbeteg pszichiátriai alanyhoz, nem méltó hozzájuk.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 2. empires2010. 3. 12. 17:50

    Én örülök annak hogy az öszödi böszme megint játssza a pojácát nyilvánosan, mert ezzel nagyon sok rájuk akarni szavazót visszarettent, akik el se fognak menni szavazni. Nincsen ennek a hiteltelen hazudozónak akkora támogatottsága mint gondolja, egy felmérés szerint csak egy számjegyű, kb. annyi mint a senkiházy nevű szürke kis egérnek.
    Idági leamortizálta az mszp.t, de
    hamarosan teljesen szétveri, hálistennek a magát baloldalnak hazudó tömörülés teljesen el fog tűnni az elkúrónak közsönhetően.
    Várjuk ki a választás utáni hónapokat.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Kósa: “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”


    Én örülök annak hogy az öszödi böszme megint játssza a pojácát nyilvánosan, mert ezzel nagyon sok rájuk akarni szavazót visszarettent, akik el se fognak menni szavazni. Nincsen ennek a hiteltelen hazudozónak akkora támogatottsága mint gondolja, egy felmérés szerint csak egy számjegyű, kb. annyi mint a senkiházy nevű szürke kis egérnek.
    Idági leamortizálta az mszp.t, de
    hamarosan teljesen szétveri, hálistennek a magát baloldalnak hazudó tömörülés teljesen el fog tűnni az elkúrónak közsönhetően.
    Várjuk ki a választás utáni hónapokat.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 1. seaman2010. 3. 12. 17:01

    Szerencsétlen Kósa, akinek azóta, hogy rosszat szólt a vezérére, miszerint: nem lenne már szabad Orbánt min.elnökként indítani, folyamatosan törölgetnie kell a száját, persze hiába, mert látszik. Ha valakin, akkor rajta érdemes neki sajnálkoznia és nem a baloldalért aggódni, hiszen, ezek szerint, még egy ottani "vesztes" nevének hallatára is, ugrania kell, a vezért rendbe tennie.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Kósa: “Gyurcsány szánalmas inkább, mint nevetséges”


    Szerencsétlen Kósa, akinek azóta, hogy rosszat szólt a vezérére, miszerint: nem lenne már szabad Orbánt min.elnökként indítani, folyamatosan törölgetnie kell a száját, persze hiába, mert látszik. Ha valakin, akkor rajta érdemes neki sajnálkoznia és nem a baloldalért aggódni, hiszen, ezek szerint, még egy ottani "vesztes" nevének hallatára is, ugrania kell, a vezért rendbe tennie.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Tisztelt Látogatónk!

 

Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.

Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

A hozzászólás mező nem fogad be HTML kódot, a sortöréseket automatikusan törli.
A képen látható ellenőrzőkód:
captcha
MEHET

Hozzászólásával együtt IP címe is rögzítésre kerül.

Részletes moderálási szabályzatunkat itt olvashatja.

KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK

KONFERENCIÁK

Partnerek

AJÁNLAT


Ajánlat
USD/HUF 220.04 +0.15% USD/HUF
EUR/HUF 291.63 -0.021% EUR/HUF
CHF/HUF 241.02 +0.077% CHF/HUF
EUR/USD 1.3263 -0.121% EUR/USD

BUX (zárva)

2012. február 9. 17:06
19 453,71
-1.39%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Orbán Viktor évértékelője - Fotók: Darnay Katalin

  • Malév, fotók: Darnay Katalin

  • 2012, sorsfordító év? - VG konferencia, fotók: Darnay Katalin

  • Ismét Magyarországon a Ryanair - Fotók: Kallus György

  • Autóújdonságok Detroitban

  • Parlamenti ülésnap, december 19. - Fotók: Darnay Katalin

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő
Titkok és hazugságok a munkahelyen Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Mindig meglepődöm, amikor olyan munkáltatókkal és HR-esekkel találkozom, akik úgy beszélnek a munkavállalókról, mint valami bűnözőkről. Gyakran úgy is kezelik őket. Ennek megfelelően csak a legrosszabbat feltételezik róluk. A munkavállalók között ezzel szemben számos esetben azzal a véleménnyel szembesülök, mely szerint a munkáltató csak azért van, hogy őket kizsákmányolja, s a profitra törekedve az utolsó szuszt is kihajtsa belőlük. További írások itt találhatóak »
A másik 15 milliárd euró Essősy Zsombor
Vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Az IMF-hitel átmeneti egyensúlyt teremtve az egységnyi, záros határidejű „laufot” biztosítja ahhoz, hogy jó irányba induljon el a gazdaság fejlesztése. Az így nyert idő mellé a pénzt a strukturális átalakításhoz, a gazdaság motorjainak begyújtásához kizárólag a most még elérhető, uniós források biztosítják. Ez a bizonyos „másik” 15 Mrd Euro jelenti azt a kivételes lehetőséget hazánk számára, amelyet most valóban vétek lenne nem kihasználni! További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »