BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megbénult a parlament munkája

Az 1910-es éveket idéző káosz helyszíne volt a parlament. A kormány éjjel negyed háromkor kezdte volna tárgyalni az új munka törvénykönyvének módosító javaslatait, az ellenzék azonban ezt nem fogadta el, órákra megakadt az ülés.

Felháborodott az ellenzék azon, hogy a kormánypártok az éjszaka közepére tették az új munka törvénykönyve részletes vitáját. Az ülés éjszakai óráiban a három ellenzéki párt adta az ülésteremben lévők többségét, így el tudták érni, hogy a Fidesz ne zárhassa le a napirendi pontot: végül óriási viták után, dél után néhány perccel ért véget a tárgyalás.

A hétfő esti ülés már korábban is felfokozott hangulatban zajlott, miután csak a szavazások éjfél körülig húzódtak. Ezt követték az olyan javaslatok vitái, mint az energetikai törvény módosítása, a szakképzési törvény, majd utolsó napirendi pontként, éjjel negyed háromtól a munka törvénykönyvének tárgyalása.

A három ellenzéki párt egységben jelezte: botrányosnak tartják, hogy egy ennyire fontos javaslatot így akarjanak a kormánypártok elrejteni a közvélemény és a sajtó figyelme elől. A vita elején ezért nem fogadták el az ilyenkor rutinszerűen érkező javaslatot arról, hogy a módosító javaslatokat összevontan tárgyalják. Ujhelyi István, az ülést épp vezető szocialista alelnök így közel száz vitapontba csoportosította a tárgyalást.

A fideszes képviselők csak reggel kezdtek beszivárogni az ülésre, addig mindössze heten ültek a kormánypárti padsorokban, a többiek meglepve tapasztalták, hogy még mindig tart az előző napi ülés. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője rendkívüli házbizottsági ülést hívatott össze, ezután érkezett a javaslat, hogy a vitát tegyék át péntekre és a hétvégére. Ezt azonban négyötödös többséggel lehetett volna csak megszavazni, az pedig nincs meg a Fidesznek. A kormánypárt végül dél körül megszavazta, hogy minden frakció 5-5 percben elmondhassa a véleményét, majd attól függetlenül, hányan jelentkeztek még be hozzászólásra, lezárják a tárgyalást.

Az események azonban ezzel nem értek véget: a hétfőről átcsúszó napirend utáni felszólalások, egy rövid szünet és a keddi napirend előttiek után kezdődött volna a költségvetés módosító javaslatainak szavazása, méghozzá Matolcsy György felszólalásával. A nemzetgazdasági miniszter válaszát a vitában elhangzottakra sokan várták, ám Matolcsy nem szólalt meg. Az ülésteremben az az indoklás hangzott el, hogy a részletes vita lezárásakor már reagált a minisztérium; ez azonban nem igaz, a vita végén még azt jelezte a szaktárca, hogy a határozathozatal előtt reagálnak.

A büdzsé módosító javaslataival mintegy 60 milliárd forinttal növelték meg a 2012-re tervezett hiányt. A megszavazott kormánypárti módosítók többsége ráadásul úgy számol, hogy az eredetileg tervezettnél 5 milliárddal több áfabevétel érkezik be jövőre, ebből fedeznék a többletkiadásokat, ahelyett, hogy máshonnan csoportosítanának át. A vitában korábban többen is kifogásolták, hogy a kormány úgy módosítaná az áfabevételi előirányzatot, hogy közben a költségvetés makropályájának előrejelzését változatlanul hagyja.

Vita a vitáról

Az MSZP célja a figyelemfelkeltés volt, rá akartak világítani arra, hogy botrányos, amit a kormány csinál, hogy éjszaka, a nyilvánosság elől elrejtve tárgyalnának – mondta az MTI-nek Harangozó Tamás, a szocialista párt frakcióvezető-helyettese. Az LMP-s Vágó Gábor felszólalásában arról beszélt: a kormány már nem az országot, a parlamentet sem képes működtetni. A zárszó Czomba Sándoré volt: az államtitkár szerint az ellenzéki módosító javaslatok többségét „brahiból” nyújtották be.




A mostani obstrukció, amikor az ellenzék jogszerűen lehetetleníti el a munkát, az első világháború előtt volt gyakorlat. 1904-ben egy parlamenti ülésen Tisza István miniszterelnök megelégelte az időhúzást, és megváltoztatta a házszabályt. Az ellenzéki képviselők ezen feldühödve szétverték az üléstermet.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.