Megszabták a bérkompenzáció feltételeit
Döntött a kormány arról, milyen feltételekkel pályázhatnak azok a vállalkozások, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos bérkompenzáció. A vonatkozó törvénymódosításokat várhatóan még márciusban elfogadhatja a parlament – közölte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón.
Czomba Sándor a 21 milliárdos pályázat feltételeiről szólva kifejtette: az összes dolgozó esetében teljesíteni kell a kompenzációt, az állomány létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a részmunkaidőbe kerülők aránya pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot. A támogatások várhatóan a júniusi bérekre már rendelkezésre állnak – tette hozzá az államtitkár, aki megjegyezte, azokat a munkáltatókat szeretnék támogatni, amelyeknél nagyobb részben foglalkoztatnak alacsony keresetűeket.


