BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mélyütés a magyar médiának

Bár a 2011-es adatok szerint minden második médiavállalat veszteséget termel, a kormány ezúttal egyelőre nem hátrál, és a kedvező brüsszeli döntés ellenére különadóval sújtaná a piacot. Költségvetési kényszer hiányában politikai okai lehetnek annak, hogy a kormány szándéka szerint júliustól bevezetik a reklámadót. Orbán Viktor miniszterelnök elmondta: a szakmai egyeztetések még hátravannak.

Költségvetési kényszer hiányában politikai okai lehetnek annak, hogy a kormány szándéka szerint júliustól bevezetik a reklámadót. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap az InfoRádiónak elmondta: a szakmai egyeztetések még hátravannak. „A reklámadótól azért hátráltunk vissza többször is, mert attól féltünk, hogy ez a közeg majd ellenünk fordul, és akkor nem lesz korrekt velünk. Nem azt fogja eljuttatni az emberekhez, ami a valóság, meg amit mondunk, és az ellenfélnek fog esetleg kedvezni. Esetleg megígérik nekik az ellenfeleink, hogy majd eltörlik a reklámadót, és akkor ők jobban fognak kinézni a tévében, mi meg rosszabbul” – fejtette ki. Szerinte azonban eljött a pillanat, amikor a nagyon nagy profitot termelő médiumoknak is szerepet kell vállalniuk a közteherviselésben. Hozzátette, azt tartja igazságosnak, ha a kisebb rádiók és televíziók nem esnek a reklámadó hatálya alá. „Ha a szakmai egyeztetéseken esetleg olyan érveket kapunk, amelyek bebizonyítják, hogy rossz úton jár a gondolkodásunk, akkor persze mindent újra lehet gondolni, de a szándékaink elég egyértelműek” – fogalmazott Orbán Viktor.

Még a szerdai kormányülésen született az a döntés, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár egyeztessen az érintettekkel a reklámadó bevezetéséről. „Készen állunk a tárgyalásra, bár még nem kaptunk hivatalos megkeresést, így az egyeztetés pontos tartalmát és időpontját sem ismerjük” – mondta lapunknak Balogh Virág. A Magyar Reklámszövetség főtitkára korábban úgy fogalmazott, ha esélyt kapnak az egyeztetésre, akkor ott egyértelművé teszik: a szektor az elmúlt öt évben reklámbevételeinek több mint harmadát elveszítette, így az újabb sarc rendkívül súlyos következményekkel – elbocsátásokkal, a fejlesztések és beruházások elmaradásával – járna. Mindesetre a médiapiac profitabilitását vizsgáló Whitereport adatai szerint 2011-ben a médiavállalatok 46 százaléka negatívban volt (ami 380 céget jelent).

A Nemzetgazdasági Minisztérium még pénteken tette közzé a reklámadó bevezetéséről szóló törvényjavaslat tervezetét. E szerint az adó alanya a reklám közzétevője, alapja pedig az ebből származó nettó árbevétel lenne. Az adó mértéke sávosan emelkedne: 1 milliárd forint alatt nem kellene fizetni, majd 1 százalékot, az 5 és 10 milliárd forint közötti részre 10, az ezt meghaladó részre pedig 20 százalékot. Az indoklás szerint ez is annak jele, hogy a kormány tettre kész a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében. Csakhogy az Európai Bizottság szerdán a reklámadó nélkül is azt javasolta, hogy szüntessék meg a túlzott mértékű – GDP-arányosan három százalék fölötti – költségvetési hiány miatt ellenünk kilenc éve folyó eljárást. Az ajánlásokat a tagországok pénzügyminiszterei június 21-én, Luxembourgban tartandó ülésükön fogják megvitatni. Vagyis a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez nincs szükség új adó kivetésére vagy adóemelésekre. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is azt sugallta: ha Brüsszelben kedvező döntés születik, akkor nem lesz reklámadó.

A legrosszabbul az RTL Csoport és a TV2 járna. Előbbi szerint Európában példa nélküli új adófajtáról van szó, amely egy teljes iparágat tesz tönkre. A TV2 pedig úgy kalkulált: a reklámadó bevezetésével több száz ember munkahelye kerülne veszélybe, alapvető, a nézőket 15 éve szórakoztató és tájékoztató műsorok szűnhetnek meg, emellett nem lenne pénz tömegtájékoztatásra, közszolgálati feladatok teljesítésére. A hirdetési piac amúgy évek óta zsugorodik, így még rosszabb folyamatokat generálhat a reklámadó. Tavaly mintegy 2,9 százalékkal zsugorodott a hazai reklámköltés, amelynek összege 174 milliárd forint volt. Mintegy 49 milliárd forintos bevétellel még mindig a televíziós szegmens a legnagyobb. Ebből az RTL Klub információink szerint mintegy 25-26 milliárd forinttal rendelkezik. Így a reklámadó jelenlegi kulcsai alapján mintegy 3,5 milliárd forintot kellene a költségvetésbe utalnia. Ez az összeg a teljes adóbevétel közel 40 százalékát tenné ki.

A kerekedelmi televízió eddig is adózott: adók, licenszdíj és különböző járulékok formájában éves szinten közel kilencmilliárd forintot fizet be közvetlenül a költségvetésbe. A 2012-ben 6,7 milliárd forintos veszteséggel záró TV2-nek szintén nagyon rossz hír a kormány tervezete: 16 milliárd forint körüli teljes árbevétele után csaknem 2 milliárd forinttól kellene búcsút mondania. A május közepén Siófokon tartott médiakonferencián hangzott el először, hogy tulajdonosai árulják a TV2-t, amely iránt évek óta élénken érdeklődik az Infocenter Zrt., valamint a Modern Times Group.

Egy számjegyű szja-t szeretne Orbán

Hosszú távon elképzelhető a 9 százalékos személyi jövedelemadó, de jelenleg nem elég erős Magyarország ehhez – nyilatkozta Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorának. A miniszterelnök egy számjegyű szja-ról beszélt a Századvég konferenciáján is, hozzátéve, a kormány célja az, hogy a jövedelmet terhelő adók helyett fogyasztási oldalról biztosítsák a bevételeket.

A konferencián tartott felszólalásában kormánya sikereként értékelte azt is, hogy az adófizetők körét 1,8 millióról 4 millióra sikerült kiterjeszteni.

Beszélt a rezsicsökkentésről is: „a rezsiköltséget befagyasztottuk, és ahogy nőtt a bicepszünk, csökkentettük is a rezsit. Most úgy tűnik, hogy a bicepszünk tovább nő, és további csökkentés várható” – mondta Orbán.

A konferencián tartott felszólalásában kormánya sikereként értékelte azt is, hogy az adófizetők körét 1,8 millióról 4 millióra sikerült kiterjeszteni.

Beszélt a rezsicsökkentésről is: „a rezsiköltséget befagyasztottuk, és ahogy nőtt a bicepszünk, csökkentettük is a rezsit. Most úgy tűnik, hogy a bicepszünk tovább nő, és további csökkentés várható” – mondta Orbán. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.