BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszavazták: fagyit is lehet kapni a trafikokban

Egy párt belső ügyei nem biztos, hogy mindig a közre tartoznak - így reagált Navracsics Tibor a trafikbotrányban kiszivárgott szekszárdi hangfelvételről szóló azonnali kérdésre. A Parlamentben Fónagy János is a trafikokról beszélt: ő elmondta, hogy valójában az MSZP kelti a feszültséget. Érdekes magyarázatok születtek arról is, miért tart még mindig a túlzottdeficit-eljárás.

Az Országgyűlés egyetértett azzal, hogy a júliusban megnyitó dohányboltokban fagylaltot és jégkrémet is árulhassanak. A termékkör bővítését a költségvetési bizottság kezdeményezte, a Ház pedig kormánypárti szavazatokkal jóváhagyta. Érdekesség, hogy eközben viszont azt a kitétel benne hagyták a szövegben, hogy dohányt tilos eladni, ha 18 éven aluli tartózkodik a trafikban.

A tavaly szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján a dohányboltokban a dohánytermékeken kívül mást nem lehetett volna kapni, a parlament azonban már decemberben engedélyezte, hogy lottót és sorsjegyeket is áruljanak. A jogszabály idén februárban elfogadott újabb módosítása után pedig szeszes és energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőket és újságot is kínálhatnak a trafikok.

A módosítások között határoztak arról, hogy a koncessziós díjból származó bevétel teljes egészében az állami tulajdonú Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. működését szolgálja majd.

Arról is szavaztak: júniustól emelkedik a fogyatékossággal élők támogatása és a vakok személyi járadéka. Az ellátások a jövőben nem a 2009 óta változatlan összegű nyugdíjminimumhoz igazodnak, hanem az évenkénti nyugdíjemeléssel egyszerre és azonos mértékben növekednek. A vakok személyi járadéka havi nyolcszáz forinttal emelkedik, 16 ezer 160 forint lesz, míg a fogyatékossággal élők támogatása 19 500, illetve 24 ezer forint (az eddiginél 975, illetve 1200 forinttal több). Mivel az Országos Fogyatékosságügyi Tanács működését a jövőben kormányrendelet szabályozza, a jelenlegi tanácstagok megbízatását a jogszabály szeptember 30-ai hatállyal megszünteti.

A módosítás hatályon kívül helyezi az akadálymentesítésre vonatkozó, már lejárt határidőket. A jogszabály új határidőket nem rögzít, a jövőben az egyenlő esélyű hozzáférés biztosításának ütemezése az Országos Fogyatékosságügyi Program része lesz.

Navracsics a trafikbotrányról: egy párt belső ügye nem biztos, hogy a közre tartozik

Egy párt belső ügye nem biztos, hogy a közre tartozik - így reagált Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a trafikbotrány szekszárdi szálára. Az MSZP-s Harangozó Tamás tett fel azonnali kérdést az ügyről: hogy reagál a kormány arra, hogy kiszivárgott a hangfelvétel, amelyen a szekszárdi Fidesz megtárgyalja a trafikpályázatokat? Navracsics a belügyre hivatkozás mellett inkább az MSZP-s kormányok korrupcióügyeinek felsorolásával foglalkozott. Egy másik azonnali kérdésre válaszolva pedig Fónagy János mondta azt: “képviselő úr, ön mindig többes számban beszél. Tisztelettel jelentem, hogy 1: nem dohányzom, 2: egyetlen rokonom sem vett részt, 3: még tart a pályáztatás".

Olcsóbb és drágább vasúti jegyek is jönnek

Bizonyos vasútvonalakon csökkenhetnek a vasúti árak júliustól - jelentette be a Parlamentben Fónagy János államtitkár. A bejelentése elsősorban a rövidebb távú, 100 kilométer alatti vasútvonalakra vonatkozna, hosszabb távokra, Intercitykre, valamint gyors- és sebesvonatokra pótjegyet vezet be a kormány.

A tömegközlekedés árait a szolgáltatás minőségének javulásával ellensúlyozzák - magyarázta az MSZP-s Tóbiás József interpellációjára válaszolva.

Július 1-jétől 15 százalékkal csökkentenék a jegyek árát - közölte Fónagy.

Trafikügyek: nincs semmi baj

"Az országban mindenhol tudják, mit műveltek, csak a rokonok és a haverok nyertek" - kommentálta interpellációjában az MSZP-s Nemény András a trafikbotrányt. A szintén szocialista Lukács Zoltán is a "Nagy Lenyúlási Akciótervről" beszélt - Fónagy János kettejüknek gyakorlatilag ugyanazt válaszolta: minden törvényesen zajlott, sok fogyatékossággal élő kapott trafikot (280-at a mintegy ötezer trafikból), azt pedig egyetlen párt sem vitathatja, hogy a fiatalok dohányzásának visszaszorítása helyes cél.

A Jobbik részéről Zagyva Gyula interpellált arról, miért kell "magyar földön magyar autósnak" parkolási díjat fizetnie - Fónagy János elmagyarázta neki, mire jó a parkolódíj. Kepli Lajos a zöldgazdaságok kormányzati támogatását kevesellte, amire válaszul Fónagy felsorolta az energiahatékonysági beruházások támogatását. 

Így kommentálták a deficiteljárást

Azért tart még mindig a túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen, mert az EU a drogliberalizáció miatt dekadens? Harrach Péter napirend előtti felszólalása egészen új perspektíváját vetette fel a gazdaságpolitika aktuális eseményeinek. Mint a KDNP frakcióvezetője - aki egyébként támogatásáról biztosította az egységes Európa eszméjét - fogalmazott: "mi a szabad személyiség helyett nem a függőséget, például a drogliberalizációt választjuk, mi az egészséges alapnak a családot tekintjük és nem más együttélési formákat, és talán ezért érik támadások Magyarországot. Természetes, hogy egy dekadens világképből ez származik (…) ez az oka annak, hogy Magyarországot annyira támadják."

A Fideszből Rogán Antal is a deficiteljárást választotta napirend előttije témájának. Ő hosszasan magyarázta, hogy más országokat már a mienknél nagyobb hiánnyal is kiengedtek az eljárás hatálya alól (ez tényszerűen akkor lehet igaz, ha a kormánynak lesz igaza a hiánycél előrejelzésében - a Brüsszel által jelzett 3 százalékos várható hiánnyal nem szüntetnek meg eljárást). Persze a magyarázat egyszerű a Fidesz szerint is. “Az az oka mindennek, hogy Magyarország nem támogatja a Brüsszel által preferált megszorításokat. Az az oka, hogy nem engedünk a rezsicsökkentésből” - mondta Rogán. “Brüsszel nyomása azért is nehezedik ránk, mert nem vagyunk hajlandóak a családtámogatások csökkentésére sem” - folytatta.

A jobbikos Volner János is maradt az uniós témakörnél: szerinte a válság eredendően az MSZP miatt van, most azonban az EU rákényszerítette a kormányt arra, hogy újabb megszorítások jöjjenek, az Orbán-kormány pedig nem volt elég erős ahhoz, hogy szembeszálljon velük. 

Az MSZP-s Tóth Csaba volt az egyetlen, aki nem Brüsszellel foglalkozott napirend előtt, ő a trafikbotrányról beszélt. Elkötelezett jobboldalinak kellett lenni a pályázati győzelemhez - idézett a múlt héten kiszivárgott szekszárdi felvételből, hozzátéve, hogy az még sokat tapasztalt politikusként is meglepte, amikor nem engedték betekinteni a pályázati papírokba azzal az indoklással, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. nem állami cég. "Ezt már nem lehet a süket komondorra fogni" - összegzett, bár valószínűleg inkább vakra gondolt. Ez a baki azonban nem sokaknak tűnt fel Fónagy János válasza mellett. Az államtitkár ugyanis vehemensen elmagyarázta, hogy valójában az MSZP a felelős a botrányért. “Nem a dohánykoncesszió a botrány, önök a botrány. Az önök botránykeltő magatartása mutatja azt a teljes érdektelenséget, amelyet önök a magyar társadalom problémái iránt tanúsítanak. Képviselő úr, önöknek nem néhány száz magyar vállalkozó sorsa fáj, hanem azok a nagyvállalkozások, amelyek valóban elveszítik a nagy profitjukat” - mondta Fónagy, hozzátéve, hogy “az üzleti tervek közgazdaságilag megalapozott képet mutattak a pályázók jövőbeli képességeiről”.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.