BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nézőpont: Nem túl népszerű a választási feliratkozás ötlete

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint nem örvend népszerűségnek a választási feliratkozás ötlete, azzal ugyanis csak a megkérdezettek 25 százaléka ért egyet, míg 70 százalék továbbra is azt szeretné, hogy mindenki szavazhasson.

Az intézet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a HetiVálasz csütörtöki számában megjelenő felmérésének eredményéről számol be. Ebben kiemelik, hogy a Fidesz szimpatizánsainál többen számítanak arra, hogy a 2014-es választásokon is a jelenlegi kormánypárt győz. Vagyis a Fidesz egyelőre nyugodtan készülhet a következő kampányra, hiszen a szocialista szimpatizánsok 19 százaléka, az LMP bázisának 23 százaléka és a jobbikos szavazók 21 százaléka is a Fidesz győzelmét valószínűsíti 2014-ben - fejtik ki.

A felmérés szerint az összes megkérdezett 30 százaléka szavazna a Fideszre, míg 13 százalék a Jobbikra, 10 százalék az MSZP-re és 6 százalék az LMP-re adná voksát. Az intézet 3 százalékkal, a parlamenti küszöb alatt mérte a Demokratikus Koalíciót, míg a megkérdezettek 39 százaléka vagy nem válaszolt, vagy más pártokra szavazna.

A Nézőpont Intézet emellett hangsúlyozza azt is, hogy a feliratkozás nem csökkentené drámaian a részvételi hajlandóságot. Mint írják a jelenlegi szabályok mellett az összes megkérdezett 53 százaléka biztosra; 75,6 százaléka pedig biztosra, vagy valószínűre mondta részvételét egy most vasárnapi választáson, utóbbiak 21 százaléka azonban már most jelezte, hogy a feliratkozás eltántorítaná a voksolástól.

A felmérés készítői úgy fogalmaznak, az "ellenzékiek talán csak taktikai okokból háborodtak fel, az viszont érthetően csípi a szemüket, hogy jelenleg a Fidesz hívei tűnnek a leglelkesebb feliratkozónak". Míg a biztos és valószínű szavazók közül a kormánypártok támogatóinak 82 százaléka, addig az MSZP-seknek csak 66 százaléka, a Jobbik híveinek pedig csak 74 százaléka jelezte esetleges feliratkozási szándékát - húzza alá az intézet, megjegyezve azonban azt is, az ellenzéki szavazók könnyebben mozgósíthatók lesznek, ha hihetővé válik a kormányváltás ígérete

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.