BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öt év börtönt kapott a román közlekedési miniszter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság Relu Fenechiu liberális párti közlekedési minisztert egy korrupciós perben. A pénteken közölt ítélet első fokon született, a vádlott fellebbezhet. A Mediafax hírügynökség szerint Fenechiu benyújtotta lemondását a miniszteri tisztségről, és ideiglenesen Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök fogja irányítani a szaktárcát. Az új tárcavezetőt is a liberális pártnak kell jelölnie.

Fenechiut bűnrészesként hivatali hatalommal való visszaélésben találták vétkesnek: 2002 és 2005 között az általa birtokolt vagy vezetett cégek egy állami áramszolgáltató vállalatnak használt transzformátorokat adtak olyan feltételek mellett, mintha újak lettek volna, és ezáltal mintegy 6 millió lej (csaknem 400 millió forint) kár érte az állami vállalatot. Az ítélet szerint a cég két volt vezérigazgatóját 6-6 év börtönbüntetésre ítélték, a kereskedelmi igazgatót 7 év szabadságvesztésre.

A politikus az említett időszakban Iasi megyei önkormányzati képviselő és parlamenti képviselő volt. Fenechiu 2012 decembere óta tölti be a közlekedési miniszteri tisztséget.

Februárban az Európai Bizottságnak a román igazságszolgáltatási reformok állapotát értékelő jelentése bírálta a bukaresti kormányt amiatt, hogy több olyan tagja van, akiknek az igazságszolgáltatással gyűlt meg a bajuk. A szóban forgó személyek egyike Fenechiu volt. Victor Ponta miniszterelnök akkor azzal érvelt, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és közölte, hogy csak akkor kell távoznia a miniszternek a kormányból, ha elítéli a bíróság.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.