BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Extra adót vethetnek ki, ha az Európai Bíróság megbünteti a kormányt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Holnap fogadhatja el a parlament az idei költségvetés módosítását, melynek eredeti tervezetét további módosításokkal változtatták meg ma délután. A nemzetgazdaságért felelős miniszter korábban azt mondta, hogy a költségvetési hiányt összesen 171 milliárd forinttal növelő kiadások nem fogják deficitet 3 százalék fölé növelni. A javaslatról elvileg csak jövő héten lehetne szavazni, mert elvileg a Költségvetési Tanácsnak még meg kell küldeni a terveket az utolsó módosítók elfogadása után, azonban most erre nem akartak várni. A problémát egy érdekes trükkel hidalták át: hivatalosan a hétfői és a keddi ülésnap nem egy kétnapos, hanem két egynapos ülésnek számít, így már kedden délelőtt megtarthatják a zárószavazást.
 
 
Banai Péter helyettes államtitkár szerint az Országvédelmi Alap tartaléka közel 316, a rendkívüli kormányzati intézkedések tartaléka közel 27 milliárd forint marad.

 
„Az eredetileg tervezett idei 2,7 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycél vélhetően nem tartható, hiszen jelentősen megcsappantak a százmilliárdos tartalékok, és olyan intézkedést is bejelentettek, amelyek növelik a kiadásokat” – mondta a Világgazdaságnak Gabler Gergely. Az Equilor senior elemzője szerint számos presztízsberuházás is apasztotta a tartalékokat, és az elektronikus pénztárgépekből valamint a megemelt tranzakciós adóból is kevesebb pénz folyhat be a vártnál, hiszen a bankok és a lakosság is gyorsan alkalmazkodott.

Ma este volt zárószavazás a gazdasági stabilitásról szóló törvényről is. Ezzel hatályban maradt az az alkotmányból korábban már kivett rendelkezés, hogy ha az Európai Bíróság megbüntetné a magyar államot, akkor extra adót vethessenek ki, csak épp ezúttal nem az alkotmányba tették be. Szavaztak az MNB-hez kapcsolódó törvényekről is - egy sor jogszabályba így vezetik át az MNB és a PSZÁF összevonását. Szintén zárószavazást tartottak ma már a villamos energiáról és a földgázellátásról szóló törvények jogharmonizációs módosításáról.

Mégsem a kerületek dönthetnek a hajléktalanok kitiltásáról

Több törvénytervezet is napirendre került, amelynek még csak a módosítóiról döntenek ma. Ezek közül igazán érdekes a hajléktalanok közterületekről kizárását lehetővé tévő volt. Több fővárosi kerületi polgármester ugyanis beadott egy módosító javaslatot, amellyel nem Budapest, hanem a kerületek önkormányzatai dönthetnének a kitiltásokról, ezt azonban eredetileg a kormány nem támogatta - a többség végül elutasította a javaslatot. Szavaztak a Normafa átépítéséhez érkező módosítókról is.

Rezsialkotmány jön?

Gazdasági alkotmányozás - ezt a fogalmat vezette be Kósa Lajos mai napirend előtti felszólalásában. A debreceni polgármester szerint elképzelhető, hogy a rezsicsökkentést belefoglalják az alkotmányba. Szerinte azon is érdemes elgondolkozni, hogy "igenis mondjuk ki, hogy legyenek a szolgáltatók köztulajdonban". A szabályozatlanság csak a monopolisztikus helyzetét erősítené a szolgáltatóknak, ezért korlátok közé kell szorítani a profitéhséget - tette ehhez hozzá Rétvári Bence államtitkár.

A nap egyetlen igazán nyugodt napirend előtti felszólalását Simicskó István mondta el: az államtitkár a budapesti birkózó világbajnokság szervezését és a magyar eredményeket dicsérte, amihez csatlakozott minden párt is. Ezután kevésbé békés hangulatban folytatódott az ülés. Józsa István (MSZP) arról beszélt, hogy Orbán Viktor és a kormány a külföldi multikat támogatja, nem lett olcsóbb a benzin a Mol megvásárlásától, és az E.On-üzlet mögött sincs racionális érv. Fónagy János államtitkár erre azt felelte: a kormány számára az energia megfizethetősége a fontos.

"Önök először ütnek, majd kérdeznek" - fordult a kormánypárt felé az LMP-s Szél Bernadett. Szerinte a Normafa tervezett átépítése kapcsán (ennek ma később a módosító javaslatairól szavaznak) nem készült hatástanulmány, és a helyieket sem tájékoztatták. Tállai András államtitkár válaszában arról beszélt, hogy az átépítéssel sokkal többen használhatják a Normafát sportolásra, a környezetvédelmi elveket pedig nem sérti, hogy egy Natura 2000-es területen építkeznének.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke az egymillió munkahely ígéretét kérte számon a kormányon. Mint mondta, a munkahelyek minőségével és számával is bajok vannak.

A KDNP-s Nagy Kálmán a Pető Intézetről és a fogyatékosok társadalomba integrálásáról beszélt napirend előtt, szinte mindenben gyökeresen az ellentétét mondva annak, ami a kormánypártok kommunikációjában az előző héten szerepelt. Az MSZP szerinte "még a fogyatékossággal élőket sem kíméli, ha politikai céljai azt kívánják. lelkiismeretlenség a Pető intézet bezárásával riogatni a fogyatékossággal élőket, miközben ők próbálták privatizálni az intézetet. itt rengeteg gyerek gyógyult meg, és közös érdekünk az ő meggyógyulásuk. a baloldal érdeke volt 50 éven keresztül a fogyatékossággal élőket nem integrálni, nem beengedni a városokba, a társadalomba".

Miért értékeli a kormány sikernek, hogy 75 milliárdra büntetett az EU - interpellált az MSZP-s Nemény András. Lázár János szerint valójában nincs probléma, a kormány meg tudta őrizni az uniós támogatásokat.

A kormány népesedési politikája megbukott, a családi adókedvezmény kiterjesztésének nincsenek pozitív következményei - mondta interpellációjában Ertsey Katalin (LMP). Válaszában Soltész Miklós arról beszélt: az LMP családpolitikája az elmúlt nyolc évben megbukott. "Nem tudom, meddig tartott önöknek az elmúlt nyolc év, de szerintem tizenkettőig" - mondta erre az LMP-s képviselő.

Hol a dohány, hol a pénz? - tette fel a kérdést Tóth Csaba (MSZP). A dohány feketekereskedelme erősödik, egyre kevesebb adóbevétel folyik be - sorolta a problémákat. Cséfalvay Zoltán visszakérdezett: miért aggódik az MSZP, a trafikosokért, a költségvetésért, vagy az egészségért?

Mindig is voltak problémák az iskolakezdéssel - mondta Hoffmann Rózsa egy azonnali kérdésre adott válaszában. Az oktatási államtitkár a jobbikos Dúró Dórának mondta azt: vannak ugyan helyek, ahol nem haladt tökéletesen a felkészülés a tanévkezdésre, de a problémák nem nagyok.

Egyre több a munkanélküli gyógyszerész - folytatta a kérdések közt a problémák sorolását az MSZP-s Gúr Nándor. Cséfalvay Zoltán válaszában azt mondta, nem érti, mit nem értenek a szocialisták azon, hogy az előző tíz évben most a legmagasabb a foglalkoztatottság. A dolgozók kimennek ugyan külföldre, de sokan közülük vissza is jönnek - tette hozzá.

Az ülés este nemzetközi szerződések megtárgyalásával folytatódott, majd következett a földvásárlási szabályok kijátszása elleni törvényjavaslat vitája. A napot a támogatott döntéshozatalról, a gyermekvédelemről, a közérdekű bejelentésekről, legvégül pedig a muzeális intézményekről szóló javaslatok részletes vitájával zárták.

A kormány népesedési politikája megbukott, a családi adókedvezmény kiterjesztésének nincsenek pozitív következményei - mondta interpellációjában Ertsey Katalin (LMP). Válaszában Soltész Miklós arról beszélt: az LMP családpolitikája az elmúlt nyolc évben megbukott. "Nem tudom, meddig tartott önöknek az elmúlt nyolc év, de szerintem tizenkettőig" - mondta erre az LMP-s képviselő.

Hol a dohány, hol a pénz? - tette fel a kérdést Tóth Csaba (MSZP). A dohány feketekereskedelme erősödik, egyre kevesebb adóbevétel folyik be - sorolta a problémákat. Cséfalvay Zoltán visszakérdezett: miért aggódik az MSZP, a trafikosokért, a költségvetésért, vagy az egészségért?

Mindig is voltak problémák az iskolakezdéssel - mondta Hoffmann Rózsa egy azonnali kérdésre adott válaszában. Az oktatási államtitkár a jobbikos Dúró Dórának mondta azt: vannak ugyan helyek, ahol nem haladt tökéletesen a felkészülés a tanévkezdésre, de a problémák nem nagyok.

Egyre több a munkanélküli gyógyszerész - folytatta a kérdések közt a problémák sorolását az MSZP-s Gúr Nándor. Cséfalvay Zoltán válaszában azt mondta, nem érti, mit nem értenek a szocialisták azon, hogy az előző tíz évben most a legmagasabb a foglalkoztatottság. A dolgozók kimennek ugyan külföldre, de sokan közülük vissza is jönnek - tette hozzá. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.