BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Magyar Művészeti Akadémiának adnák a Vigadót és a Műcsarnokot

Felsőoktatás, devizahitelesek, Bajnai-program - bővelkedett gazdasági témákban a mai ülésnap. Délután megszavazták a trafiktörvény módosítását, és arról is döntöttek, hogy már befizetett pénzt osztanak vissza a gazdáknak.

Megszavazták a trafiktörvényt átírását. Így kibővült a Nemzeti Dohányboltokban árusítható termékek köre: szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnak a trafikok.

Ezek akár már májusban megkezdhetnék az árusítást. Belevették ellenben a törvénybe azt is, hogy önálló, más üzletektől elkülönült üzlethelyiségekben kell megnyitni a dohányboltokat. Az első ránézésre némileg érthetetlennek tűnő javaslat oka az, hogy plázákban így nem lehetne dohányt árulni.

A javaslathoz egyetlen módosító indítvány érkezett be - az is inkább paródiának szánt darab, néhány MSZP-s politikus arról nyújtott be indítványt, hogy nemzeti vegyesboltra kereszteljék át, és szinte mindent csak ott lehessen kapni. Nem meglepő módon a kormánytöbbség elutasította az indítványt. Ahogy elvetették azt a mentelmi ügyi javaslatot is, hogy Orbán Viktor mentelmi jogát adják ki - a miniszterelnököt egy becsületsértési ügyben idézte volna be a bíróság.

Megszavazták egy korábbi törvény korrekcióját is: mégsem kell hatezer forintot fizetni az egy hektárnál kisebb földterületek regisztrációjáért. Aki ezt már megtette, az a pénzét visszakapja.

Ezeken kívül csupán két nemzetközi szerződés hazai jogba illesztéséről tartottak szavazást hétfőn, más új törvényt nem fogadtak el. Döntöttek viszont két jelentésről: a kis- és középvállalkozások 2009-10-es helyzetéről, illetve az atomenergia 2009 és 2011 közti felhasználásáról szóló bizottsági összegzéseket fogadták el.

“Képviselő úr, ön röghöz kötésről beszélt. Ami önnek rög, az nekünk a hazánk” - így válaszolt Halász János államtitkár az MSZP-s Hiller István interpellációjára a parlamentben. Hiller arról kérdezte őt: miért foglalná a kormány alaptörvénybe a hallgatói szerződést. Ez a leglátványosabb eleme az oktatási politika kudarcának, hiszen adminisztratív módszerekkel próbálnák Magyarországon tartani a diákokat, ha már a problémáikat nem tudják megoldani - mondta. Azt is kiemelte: a munkaerő szabad áramlásának joga az EU egyik fő alapelve. Halász válaszában arról beszélt: a hallgatói szerződés egyedülálló lehetőség, nagy ösztönző erő, hiszen az állam fizetné a tanulást.

A szintén MSZP-s Szabó Imre a hulladékgazdálkodási törvényről interpellált. Mint mondta, a fideszes polgármesterek a központilag előírt, legfeljebb 4,2 százalékos szemétdíj-emelés helyett ennek többszörösével emeltek, ahol viszont megpróbálják betartani a törvényt, ott veszélyben van a szemétszállítás. Illés Zoltán államtitkár úgy válaszolt: idén január 1-jéig törvényesen lehetett emelni az árakat. Sós Tamás (MSZP) azt kérdezte, miért titkos 2011 óta, hogy mely felnőttképzéssel foglalkozó cégek mennyit kapnak az államtól. Czomba Sándor államtitkár azt mondta: az alapján döntenek, van-e alkalmazottja egy-egy cégnek, és hogy alvállalkozókkal, vagy maga akarja megoldani a feladatot. A jobbikos Gyenes Géza pedig arról interpellált, hogyan lehetne gazdaságosabbá tenni a lombikbébi-programot - Halász János szerint a képviselő felvetései ellentétesek az egészségügyi törvénnyel.

A trafiktörvény módosítását este fogadták el, ám már az azonnali kérdések közt felmerült az ügy: az MSZP-s Tóth Csaba vitázott Fónagy Jánossal róla. Az ellenzéki képviselő szerint a nemzeti dohányboltokkal kapcsolatos pályázatokon túl kevés pont jár a megváltozott munkaképességűek alkalmazásáért, az államtitkár szerint viszont épp elég.

Bajnai, az oktatás és a devizahitelek napirend előtt

Ahhoz képest, hogy Bajnai Gordon csak a parlamenti ülés kezdetével egy időben mutatja be a Haza és Haladás gazdasági programját, a Kossuth téren a napirend előtti felszólalásában már ezzel foglalkozott a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal azt emelte ki a programból, hogy Bajnaiék differenciáltan csökkentenék a minimálbért, illetve háromról hat hónapra növelnék a munkanélküli segély folyósításának idejét. Munka helyett segélyt - így összegezte Rogán az elképzelést.

Szintén napirend előtt az MSZP-s Hiller István az oktatásügyről beszélt. Válasszanak ki egy évet 2002 és 2010 között, egyetlen olyat sem találni, amelyben annyit vettek volna el az oktatástól, mint most - mondta. Arról is szót ejtett, hogy a kormány korlátozza a felsőoktatási intézmények autonómiáját. "Szép lesz, amikor egy pénzügyminisztériumi osztályvezető-helyettes oktatja ki a Corvinus rektorát, hogy hogyan kell költségvetést készíteni" - fogalmazott a volt miniszter. Válaszában Halász János államtitkár arról beszélt: Hiller nem vette figyelembe, hogy korábban a felsőoktatásban részt vevők fele nem szerzett diplomát.

A jobbikos Z. Kárpát Dániel "idegen hátterű pénzintézetekről" beszélt - szerinte a gazdaság azért is van recesszióban, mert a lakáshiteleket ilyeneknek fizetik. Kritizálta az árfolyamgátat is, erre szerinte kevesen jelentkeztek be. A kormány nevében reagáló Czomba Sándor szerint "ha valamelyik kormányt nem lehet azzal vádolni, hogy nem állt a hitelesek mellé, az ez a kormány".

Az azonnali kérdések közt a jobbikos Volner János ejtett szót a zuhanó magyar GDP-adatról. Az MSZP-ből Nyakó István a közfoglalkoztatásról tett fel azonnali kérdést: mint a Világgazdaság megírta, a kormány 5 hónapon át napi 6 órában foglalkoztatná a közmunkásokat, akik így kevesebb pénzt kaphatnak. Tállai András államtitkár úgy válaszolt: a kormány arra törekszik, hogy mindenki 8 órában dolgozhasson.

Az este előbb két nemzetközi megállapodást vitt a kormány a parlament elé - gyakorlatilag vita nélkül futott végig mindkettő a plenáris ülésen. Grúziával a bűnüldözési együttműködésről, Franciaországgal a minősített adatok cseréjéről állapodott meg a kormány. Ezután részletes viták következtek: előbb a szellemi tulajdonjogok védelméről és a szabadalmi irodákról, majd a menekültek jogairól, az önkormányzatok felett a kormánynak nagyobb jogkört biztosító tervezetről, végül a választási törvényről. A nap utolsó napirendi pontja az a törvényjavaslat, amely a Magyar Művészeti Akadémiának adná a Vigadót és a Műcsarnokot.

Szintén napirend előtt az MSZP-s Hiller István az oktatásügyről beszélt. Válasszanak ki egy évet 2002 és 2010 között, egyetlen olyat sem találni, amelyben annyit vettek volna el az oktatástól, mint most - mondta. Arról is szót ejtett, hogy a kormány korlátozza a felsőoktatási intézmények autonómiáját. "Szép lesz, amikor egy pénzügyminisztériumi osztályvezető-helyettes oktatja ki a Corvinus rektorát, hogy hogyan kell költségvetést készíteni" - fogalmazott a volt miniszter. Válaszában Halász János államtitkár arról beszélt: Hiller nem vette figyelembe, hogy korábban a felsőoktatásban részt vevők fele nem szerzett diplomát.

A jobbikos Z. Kárpát Dániel "idegen hátterű pénzintézetekről" beszélt - szerinte a gazdaság azért is van recesszióban, mert a lakáshiteleket ilyeneknek fizetik. Kritizálta az árfolyamgátat is, erre szerinte kevesen jelentkeztek be. A kormány nevében reagáló Czomba Sándor szerint "ha valamelyik kormányt nem lehet azzal vádolni, hogy nem állt a hitelesek mellé, az ez a kormány". -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.