BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sorry-gate: Merkel ragaszkodik hozzá, hogy nem kért elnézést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A jelek szerint a francia-német szövetség és Olaszország viszony kissé megromlott az elmúlt hetekben.

Giorgio Napolitano olasz elnök a közelmúltban kifogásolta, hogy Nicolas Sarkozy és Angela Merkel tiszteletlenül beszélnek Olaszországról. Az elnök arra utalt, hogy egy korábbi sajtótájékoztatón Merkel és Sarkozy gúnyos mosollyal fogadta a kérdést: bíznak-e még Rómában. Ezek után Silvio Berlusconi az EU-csúcs kapcsán azt nyilatkozta a RAI televíziónak, hogy Merkel bocsánatot kért tőle és hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában megsérteni országát. A kancellár szóvivői viszont cáfolták ezt, mondván: Merkel nem kért bocsánatot, mert nem is volt miért – írja a Spiegel.

Mint ismeretes, az EU vezetői igen erős nyomást gyakoroltak az olasz kormányra azért, hogy az tegyen hatékony lépéseket a GDP 120 százalékára rúgó államadósság csökkentésére. Berlusconi elfogadta az igényeket, belement a nyugdíjkorhatár lépcsőzetes növelésébe és a többi takarékossági lépés megtételébe is. Azt Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke is elismeri, hogy a csúcsvezetők jóval nagyobb pressziót alkalmaznak, mint tíz éve. Megfogalmazása szerint a puszta erő szerepe nagyobb, hiszen ma már az adófizetők pénzéből kell megmenteni az országokat. Más kérdés, hogy Berlusconinak nem lesz könnyű keresztülvinnie az ígért reformokat: az ország legnagyobb szakszervezete, a CGIL már közölte: kész az egységes harcra a nyugdíjkorhatár-emelés ellenében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.