BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tavares: nincs szó Magyarország szavazati jogának elvonásáról

Az Európai Parlament (EP) által kezdeményezett, az alapvető jogok magyarországi helyzetéről készített jelentéstervezetben nincs szó arról, hogy meg kellene vonni Magyarország szavazati jogát az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke alapján - közölte az EP szabadságjogi bizottságának jelentéstevője.

A Civil Összefogás Fórum, valamint a Civil Együttműködési Tanácskozás május közepén írt levelet Rui Tavares portugál zöldpárti politikusnak; ebben felháborodásuknak adtak hangot a Tavares-jelentésben foglalt állítások miatt, és a dokumentum felülvizsgálatát kérték a készítőtől. Rui Tavares válaszában - melyet Csizmadia László, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke küldött meg csütörtökön az MTI-nek - egyebek mellett azt írta, a jelentéstervezet széles körű konzultáció eredménye, melynek még nincs vége, a módosító javaslatok megvitatása után a dokumentum végleges szövegéről az EP plenáris ülése fog szavazni fog.

Közölte, az eljárás megfelelő időt és lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki hozzászólhasson. "Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a jelentés ne legyen egyoldalú, ne tartalmazzon hibákat és ne mérjen kettős mércével" - áll a válaszlevélben.

Rui Tavares azt írta, a cél az, hogy a következő hónapokban építő jellegű politikai párbeszéd alakuljon ki a magyar hatóságok és az európai intézmények között.

Ennek a párbeszédnek a lényege pedig pontosan az, hogy elkerüljük annak a veszélyét, hogy a 2. cikkben megnevezett alapvető értékek sérüljenek. Másrészt észre fogja venni, hogy két, jelenleg "közszájon forgó" elem is hiányzik a jelentéstervezetből: a szöveg nem említi, hogy meg kellene vonni Magyarország szavazati jogát a szerződés vonatkozó bekezdése alapján - áll a levélben.

Rui Tavares közölte azt is, azzal sem ért egyet, hogy Magyarországgal szemben gazdasági szankciókat kellene kilátásba helyezni. Hozzátette: a jelentéstervezetben felsorolt javaslatok legnagyobb része nem is Magyarországot, hanem az európai intézményeket érinti.

Jelezte azt is, üdvözli a magyar hatóságok bármilyen észrevételét, és mint írta, maga fogja módosítani a saját jelentését, amennyiben szükséges lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.