PSZ: Előkészítetlen tanév
Lelkesedését nem mindenki osztotta a parlament rendkívüli ülésén. Így Karácsony Gergely (Együtt-PM), Osztolykán Ágnes (LMP), Dúró Dóra (Jobbik), Molnár Csaba (DK) sem. A korábbi szakszervezeti véleményekhez hasonlóan úgy vélték, hogy a tervezett béremelés csak a fele a kormány által 2011-ben törvénybe foglalt mértéknek, így annak hatására lényegében csökkennek a pedagógusok fizetései. Az infláció, a cafeteriarendszer egységes megszüntetése, a növekvő óraszámok, a túlóradíjak eltörlése és a pótlékok megnyirbálása miatt a csökkentett mértékű béremeléssel sem éri majd el a pedagógusok fizetése a 2010-es reálbérüket.
“Ön hazudik akkor, amikor azt mondja, hogy mi 2010-ben béremelést ígértünk” – jelentette ki Hoffmann Rózsa Dúrónak. A köznevelésért felelős államtitkár azt is kiemelte, hogy nincs több probléma, mint korábban, csak most az országos sajtó foglalkozik ezekkel. Hoffmann szerint nem a többség jár rosszul, mivel csak négyezer néhányszáz pedagógusnak voltak extrém különjuttatásai, amelyeket a béremelés nem tud pótolni.
„A 2013/14-es tanév még az elmúlt évinél is kevésbé van előkészítve, és a pedagógusok új, szeptember 1-jén életbe lépő munkaszervezési formája a világos, egyértelmű szabályozás hiánya miatt előrevetíti a köznevelés rendszerének működésképtelenségét” – közölte tegnap a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Hasonlóan fogalmazott tegnap Hiller István (MSZP) és pár napja Pokorni Zoltán (Fidesz) is. A PSZ szerint mintegy 1,3 millió gyermek, 15 ezer pedagógus mindennapjait meghatározó tanév megkezdése előtt egy héttel jogszabály hiányában nem tudni, mennyi lesz a finanszírozott pedagógus, a segítőik álláshelyeinek száma, valamint az intézményvezetők tervezhető létszáma. Sem a pedagógusok, sem az igazgatók, sem a tankerületi igazgatók nem tudják, mennyi lesz az oktatással kötelezően lekötött időkeret, amelynek hiányában nem készülhet el a tantárgyfelosztás, kollektív szerződés hiányában nem ismert, melyek azok a feladatok, amelyek a kötött munkaidőbe tartoznak, de teljesítésük az iskolán kívül is elvégezhető. Az alapítványi és magániskolák finanszírozásáról nem született meg a jogszabály. A köznevelésért felelős államtitkárság szerint a tanév gond nélkül elkezdődhet, mivel a pedagógusok új munkaszervezésének legfontosabb szabályait a 2011 decemberében elfogadott köznevelésről szóló törvény rögzíti.
Kiterjesztett béremelés, átlagban 34 százalék
Eredetileg az iskolákban, óvodákban, kollégiumokban pedagógus munkakörben pedagógus végzettséggel dolgozók kaptak csak volna béremelést, de a rendkívüli ülésen kiterjesztik a jogosultak körét a szakszolgálatokban és intézetekben, gyermekvédelmi intézményekben pedagógusi munkát végzőkre is. Így viszont kisebb lesz a béremelés mértéke: a tervezett összeg 60 százalékát kapják meg, majd minden év szeptemberében tíz százalékot 2017-ig. Szeptembertől átlagban 34 százalékkal nőnek a tanárok béreit, melyet a mindenkori minimálbérhez kötnek. A módosítás költségvetési többletigénye idén 32,5 milliárd forint, jövőre 152,9 milliárd forint.


