BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trónfosztás: a Real letaszította a Manchestert az élről

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Bajnokok Ligája idei elődöntőjében lévő négy csapat mind rajta van a legnagyobb pénzügyi értékűre becsült labdarúgóklubok listáján. Újdonság, hogy a Real Madrid nyolc év után letaszította a trónról a korábban regnáló Manchester Unitedot

Nyolc év után először nem a Manchester United a világ legértékesebb futballklubja, hanem a Real Madrid. Az amerikai Forbes magazin listája szerint a Real Madrid becsült értéke az elmúlt év óta 76 százalékkal nőtt. A 32-szeres spanyol bajnok és kilencszeres Bajnokok Ligája (BL), illetve BEK-győztes a bevételt tekintve is világelső a Deloitte összegzése szerint. Az üzemi eredményt tekintve 134 millió dollárral szintén világelsők a labdarúgásban. Az összes sportágat tekintve ebben csak a Dallas Cowboys amerikaifutball-csapat előzi meg őket 227 millió dollárral.

Az utóbbi három évben 62 százalékkal nőttek a Real bevételei. Meghosszabbították mezszponzori szerződésüket az Adidasszal, mely mintegy 40 millió dollárt hoz évente, míg a dubaji Emirates Airlines-nal kötött kontraktus évente 39 millió dollárt.

A televíziós közvetítési jogokból, a BL-részvételből és a nemzetközi barátságos mérkőzésekből származó bevételek elérték a 259 millió dollárt.

A bevétel növekedése a csapat jobb szereplésének is köszönhető korábbi évekhez képest az európai kupaporondon mivel a BL- elődöntőig sikerült eljutni már az előző idényben is. Az idén még a Barcelona, a Bayern München és a Borussia Dortmund került a legjobb négy közé.

A Real Madrid új stadion megépítésével akarja a jövőben megszerezni bevételeinek többségét, s ezt tervezi több európai élklub is, mint a 20-as listán szereplő Tottenham, Internazionale és Lyon. A Realnak a jelentős összegeket hozó tv-s jogdíjakból csökkenni fog a bevétele, mivel a többi csőd közeli spanyol klubok érdekében újraosztják a közvetítési jogokért járó pénzeket.

A királyi klub nem csak a labdarúgócsapatok között lett az első, hanem az összes sportágat tekintve is a legértékesebb klub.

A Manchester United és a Barcelona is megelőzi már a 2,3 milliárd dollárt érő New York Yankeest és a 2,1 milliárd dollárt érő Dallas Cowboyst az NFL-ből.

A 2004 óta a folyamatosan legértékesebb egyletnek számító Manchester Unitednek is nőtt az értéke tavaly óta, de a Real így is megelőzte. A United a Realhoz hasonlóan igen erős brandnek számít a labdarúgásban. A 2014-15-ös szezontól a Chevrolet-val egy 559 millió dollár értékű hétéves szerződést kötöttek. Ebben a hónapban az Aonnal kötött kontraktus 230 millió dollárt hoz majd 8 év alatt. A DHL szezonként 16 millióval támogatja a klubot. A 75387 átlagnézőszám 6,37 milliós bevételt hozott.

A top 20 klubok közül a Barcelona értéke nőtt a legjobban: a tavalyi évhez képest a duplájára. Az utóbbi három évben 19 százalékkal emelkedtek a bevételek, 613 millió dollárra. A szakmailag az utóbbi évek legsikeresebb csapatának 38 millió dolláros szerződése van a felszerelésre a Nike-val. A Qatar Airways évi 45 millió dollárral támogatja őket. A klub közvetítésekből származó forrásai csökkentek, mivel tavaly lemaradtak a BL fináléjáról.

Az Arsenal évek óta nem nyert semmilyen trófeát, mégis sokra taksálják. Bevételének jelentős része a mérkőzésekből származik, összesen 149 millió dollár. Ez annak is köszönhető, hogy nemrég költöztek át egy új, 60400 férőhelyes új arénába, az Emirates Stadiumba.

Az ötödik Bayern München tavaly a BL-döntőig menetelt, ez 56 millió dolláros bevételt hozott. Az összes riválist megelőzik a kereskedelmi bevételek területén 260 millió dollárral. 2017-ig szezononként 39 millióval támogatja őket a a Deutsche Telekom.

A Milannál csökkentek a meccsbevételek, mivel az Interrel közösen birtokolt San Siro stadionban 10 százalékkal, 48500-re csökkent az átlagnézőszám. A Juventusnak előny a saját stadion, kevesebb nézővel is nagy meccsbevételt generálnak.

A BL-címvédő Chelsea a nemzetközi kupaszerepléssel 82 millió dollárt keresett. Roman Abramovics klubja 42 ezresről 60 ezresre bővítené stadionját. A kereskedelmi bevételek 113.2 millió dollárra nőttek. Ebben az idényben a PSG mögött a második legtöbbet, mintegy 150 millió dollárt költöttek új igazolásokra.

Az angol bajnok, katari kézben lévő Manchester City veszteséget termelt. A Liverpool 6 éves szerződést kötött a New Balance-szal évi 39 millió dollárért.

A top 20 klub között szerepel még a Tottenham, a Schalke 04, a Borussia Dortmund, az Internazionale, a Lyon, a Napoli, a Hamburg, a Marseille és a Newcastle.

A Premier League a legjövedelmezőbb bajnokság

A listán lévő 20 csapat átlagos értéke 968 millió dollár, ami 26 százalékos növekedés egy év alatt. Az átlagos bevétele ezeknek a kluboknak évi 42 millió dollár, ami viszont 3 millió dolláros csökkenés az elmúlt évhez képest. Az élbolyban 7 angol, 4 német, 4 olasz, 2 spanyol, 2 francia és 1 brazil klub van.

Dominánsak az angol klubok, ami főleg a közvetítési jogoknak köszönhető. A Premier League a 2013–14-es szezontól 4,7 milliárd dollárért adta el a televíziós jogokat a BSkyB-nak és a BT-nek, ami több mint duplája az előző szerződés értékének. Az NBC az amerikai közvetítések jogért 3 évre 250 millió dollárt biztosít. A Premier League-nek a teljes közvetítési bevételei így mintegy 6 milliárd dollárra rúgnak évente, amit közel egyenlően osztanak el a 20 csapat között, némileg a különbséget téve a helyezések és a televíziós szereplések között. Így minden egyes klub 32 és 48 millió dollár bevételhez jut legalább egy idényben.

A spanyol ligában a két gigaklub (Real, Barca) és a többiek között egyre mélyül a szakadék, főként a tv-s bevételek egyenlőtlen elosztása miatt, amit a többi klub szeretne az angol élvonalhoz hasonlóan elosztani. A német Bundesligában új, 50 százalékkal több pénzt hozó szerződést kötnek a közvetítési jogokért, így a német csapatok is nagyobb biztonságban vannak gazdaságilag.


Dominánsak az angol klubok, ami főleg a közvetítési jogoknak köszönhető. A Premier League a 2013–14-es szezontól 4,7 milliárd dollárért adta el a televíziós jogokat a BSkyB-nak és a BT-nek, ami több mint duplája az előző szerződés értékének. Az NBC az amerikai közvetítések jogért 3 évre 250 millió dollárt biztosít. A Premier League-nek a teljes közvetítési bevételei így mintegy 6 milliárd dollárra rúgnak évente, amit közel egyenlően osztanak el a 20 csapat között, némileg a különbséget téve a helyezések és a televíziós szereplések között. Így minden egyes klub 32 és 48 millió dollár bevételhez jut legalább egy idényben.

A spanyol ligában a két gigaklub (Real, Barca) és a többiek között egyre mélyül a szakadék, főként a tv-s bevételek egyenlőtlen elosztása miatt, amit a többi klub szeretne az angol élvonalhoz hasonlóan elosztani. A német Bundesligában új, 50 százalékkal több pénzt hozó szerződést kötnek a közvetítési jogokért, így a német csapatok is nagyobb biztonságban vannak gazdaságilag. Az első brazil klub az élbolyban Korábban a legértékesebb top 20 csapat között csap európaiak szerepeltek. Idén került először közéjük a brazil Corinthians 358 millió dollárral.

A tavalyi klubvilágbajnok saját televíziós csatornát is indított TV Corinthians néven, ami az első sportklubcsatorna Brazíliában. Évente 14 millió dollárért értékesítették mezük reklámfelületetét ennyit fizet a Caixa Economica Federal.

A brazil futballba egyre több pénz árad, és jövőre ott rendezik a világbajnokságot is. A Corinthians 400 millió dollányi állami és magánforrásból vegyesen a vb-re építi át stadionját. A 48 ezer állandó ülőhely mellé, 20 ezer később eltávolítható ülőhelyet is építenek. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.