Az elmélet és a gyakorlat egyensúlya a siker titka lenne
Dr. Király Mária Chief Operating Officer, Axel Springer
Már hatodik alkalommal vettem részt az Országos Esettanulmányi Versenyen zsűritagként. Az idén is látszott, hogy folytatódik az elmúlt évek fejlődése a hallgatók elméleti tudását illetően. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a versenyben részt vevők gyakorlati felkészültségét illetően még bőven van javítani való. Az üzleti élet mindennapi kihívásaira még ma sem készítik fel a diákokat kellő alapossággal, márpedig az elmélet és a gyakorlat arányának egyensúlya a siker kulcsa lenne. Egy-egy ilyen verseny azonban kiváló eszköze lehet annak, hogy ezeket a hiányosságokat feltárja. Ezért is vállalja cégünk évről évre a támogató és aktív résztvevő szerepét, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a jövő vezetői sokoldalúan felkészült szakemberek legyenek.
A hallgatók rátermettségét bizonyítja az elméleti felkészültségen túl a teammunkában való részvétel képessége is. Az üzlet csapatmunka, egyetlen ötlet sem valósítható meg hozzáértő emberek összefogása, összedolgozása nélkül, és a versenyben is azok végeznek jó helyen, akik képesek megosztani egymás között a feladatokat. A hallgatók ezen a téren is megmutatták kvalitásukat, ami mindenképp további bizalomra ad okot.
Jambrik Mihály, a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatója: A cégeknek is fontos, hogy életközeli képzést kapjanak a diákok a felsőoktatásban. A személyes tapasztalat rendkívül sokat számít, nem véletlen, hogy a legnevesebb külföldi egyetemek is szerveznek hasonló versenyeket. Ilyenkor nem tananyagszerű, visszamondandó tudást várnak a hallgatóktól, ahogy a feladat is színesebb, mint az, amit az egyetemeken tanítani szoktak, és a megoldási lehetőségek sem annyira egyértelműek, mint a tankönyvi példákban. A versenynek lehet a való életben is folytatása, a cégeknek szükségük van tehetséges problémamegoldókra.
Nikovics Éva, az Allianz Hungária Zrt. humánerőforrás-igazgatója: Jó volt látni a versenyzők felkészültségét. Azért is lehet eredményesnek nevezni az eseményt, mert szinte mindegyik részt vevő csapattól kaptunk új megközelítéseket, hasznos megoldási javaslatokat, más-más nézőpontból megközelítve az alapproblémát. A zsűri sokat kérdezett tőlük, de nem érzem úgy, hogy túlzottan szigorúak lettünk volna. Hasonlóan kemény kérdésekkel kell a diákoknak találkozniuk akkor is, ha majd munkavállalóként egy cégnek adnak tanácsokat.


