BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősítenék a GSZT-t – összehívnák az OÉT-et

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Erősíteni szeretnék a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) szerepét – derült ki a tanács tegnapi ülésén. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter arról beszélt, hogy a GSZT a racionális vitákban végezhet fontos munkát, visszaadhatja a társadalomnak a jövőbe vetett bizalmát, hogy Magyarország ismét sikeres legyen. Parragh László, a tanács soros elnöke az európai gyakorlatra hivatkozva elmondta: a GSZT az egyeztetési folyamat erősödésével növelheti szerepét. Vizi E. Szilveszter társelnök kiemelte: a fórum az Országos Érdekegyeztető Tanácstól eltérő területen működik, s nemzeti érdeket megjelenítve az ország hosszú távú gazdasági és szociális fejlődését, a nemzetstratégiák kidolgozását segíti.

Az OÉT a kormányváltás óta „tetszhalott” állapotban van. Több állandó szereplője élesen bírálta is a kormányt, amiért az nem egyeztet, s ezzel – mint az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége állásfoglalása is megjegyzi – súlyosan sérti a társadalmi párbeszéd alapnormáit, valamint az idevonatkozó törvények rendelkezéseit. Nagy Anna kormányszóvivő ugyanakkor jelezte: hamarosan összehívják az OÉT-et. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.