BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Isten kezében a japánok" - Már 13 ezer az áldozatok száma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Günter Öettinger, az EU energiaügyi biztosa azt mondta, hogy órákon belül katasztrófa következhet be Japánban. A japán császár példa nélküli beszédben szólt a japán lakossághoz.

Gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné vált a helyzet, most már Isten kezében vannak a japánok – mondta Günter Öettinger. Nem konkrét információ birtokában mondom ezt – jelentette ki Öettinger, azonban a piacok így is jelentő esést mutattak a hírre. A piacok kitartottak a mai nap folyamán, nem látszott jelentős esés Európában, a kommentár után 1,5-2 százalékos esésbe váltottak az indexek.

„Nincs pánik, azonban Tokió a világ egyik legnagyobb metropolisza 35 millió lakossal” – mondta Öettinger az Európai Parlamentben. A hűtés nem működik a reaktorban, így elvesztettük a kontrollt – nyilatkozta Öettinger.

Az energiaügyi biztos azt is kiemelte, hogy stressz-tesztnek fogják alávetni az Európai Unió 143 atomerőművét a következő hónapokban.

Jukija Amano, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IEA) vezetője szerint ez nem a megfelelő idő a pánikkeltésre. "Nem most kell azt mondani, hogy a történések nincsenek az irányitásunk alatt, amikor a fukusimában dolgozók életük kockáztatásával próbálják helyreállítani a reaktorok biztonságos működését."

A Paksi Atomerőmű biztonságosan üzemel
 
 
A fukushimai atomerőműben történt események következményeit az európai és a magyar hatóságok folyamatosan elemzik. Az eddig begyűjtött adatokból egyértelműen megállapítható, hogy Magyarországot és az Európai Unió más tagállamait nem érintik közvetlenül a környezeti katasztrófa következtében kialakult helyzet hatásai. Fellegi Tamás, az EU soros elnökségét adó Magyarország energiaügyekért felelős minisztereként 2011. március 21-ére összehívta az energiaügyi miniszterek tanácsának rendkívüli ülését.
 
A kormány számára az atomenergia magyarországi alkalmazása kapcsán a legfontosabb szempont a magyar lakosság egészségének, életének és vagyonának biztonsága. A Paksi Atomerőmű a legszigorúbb biztonsági előírásoknak is megfelel. Már az 1990-es években végrehajtotta azokat az intézkedéseket, amelyek következtében rendeződött a baleseti hidrogén eltávolítás problémája, megnövelték a blokkok földrengésállóságát, valamint megoldották a biztonsági rendszerek – ezen belül a blokkok hűtését vészhelyzetben biztosító dieselgenerátorok – fizikai elkülönítését.
 
Magyarország egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a nukleáris biztonság ügyében egységes európai megközelítésre van szükség.  A kidolgozás fontos eleme egy magas szintű szakértői csoport által a jövőben elvégzendő stressz-teszt lefolytatása. Ennek célja a meglévő atomerőművi blokkok biztonsági vizsgálata lesz. Tartalmáról a japán helyzetet elemző  szakértői csoportok döntenek majd. A kijelölt időpontban a Paksi Atomerőműben is elvégzik a stressz-teszt vizsgálatot a közeljövőben. A nemzetközi szakértői csoportok folyamatosan elemzik azt is, hogy a fukushimai atomerőmű kiesésének milyen gazdasági hatásai lesznek, milyen energiaárak és ennek következtében milyen növekedési kilátások várhatóak a közeljövőben.

Az USA és Svájc evakuál

Az Egyesült Államok és Svájc felszólítatta polgárait, hogy azonnal hagyják el a Fukusima-i reaktor 80 kilométeres körzetét. Franciaország és Svájc repülőgépeket indít, hogy evakuálja polgárait.

A japán császár drámai hangvételű tévébeszédben szólt néphez: "Ne adjátok fel a reményt!" - mondta a világ legrégebben uralkodó dinasztiájának feje, a 77 éves Akihito császár, aki részvétét fejezte ki a tragédia áldozatainak és reményét, hogy a fukusimai atomerőműben a szakemberek képesek lesznek a probléma elhárítására.

A császár csak háború vagy egészen rendkívüli helyzet esetén szólal meg a nyilvánosság előtt. A CNN szerint japán császár még soha nem beszélt a nyilvánossághoz egy hasonló válság idején.

Akihito beszédében azt mondta: teljes szívével reméli, hogy az emberek kéz a kézben túljutnak ezeken a nehéz napokon. A császár arról is beszélt, hogy az egész nemzet mindent megtesz, hogy megmentse a szenvedőket. Akihito mélyen aggódik a fukusimai atomerőműben kialakult helyzet miatt, a helyzet szerinte is kritikus, és olyan sokan segítenek, hogy reméli, a helyzet nem rosszabbodik tovább.

Közben a hatóságok bejelentették, hogy a március 9-ei földrengés, és az azt követő cunami következtében eddig 13 ezren vesztették életüket, vagy tűntek el a szigetországban.

A földrengéstől legsúlyosabban érintett Miyagi és Fukusima tartományokban ráadásként eddig több tízezer embert kellett kitelepíteni az atomerőműben bekövetkezett katasztrofális üzemzavar miatt.

Atomkatasztrófa - Visszaküldték a munkásokat a "forró" zónába

Míg a tokiói tőzsdéről tegnap és tegnapelőtt mintegy 620 milliárd dollár "párolgott" el, addig a börze a mai napot 5,7 százalékos pluszban zárta.

Urai a helyzetnek

"Mind a négy reaktor esetében urai vagyunk a helyzetnek", jelentette ki Ito Tecuo budapesti japán nagykövet. Az erőműben eddig két robbanás történt, de a reaktormagot védő belső burok mindkét esetben érintetlen maradt, csak a másodlagos védőburok sérült meg. (MTI)

Rendkívüli találkozó az EU-ban Rendkívüli találkozót tartanak hétfőn az európai uniós tagországok energiaügyi miniszterei, erősítette meg az EU magyar elnöksége Brüsszelben. Ezen a Japánban történt földrengés és az azt követő nukleáris problémák következményei mellett megvitatják az észak-afrikai helyzet új fejleményeit is az uniós energiapolitika szempontjából. (MTI) -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.