Januártól titok lett az egy százalék
A civileknek komoly bevételt jelentő összegről a rendszer 15 éves működése óta minden évben egységes listát közölt az adóhatóság, az idén ezt már nem teheti meg. Miha Tamás, a civilek kommunikációjával foglalkozó Human Dialog Kft. ügyvezetője elmondta: „Nehéz megjósolni az ebből következő változást, ám vélhetően jelentősen nem fogja befolyásolni a felajánlásokat az új helyzet.”
„A vonatkozó törvény változása miatt csak 2011-ig volt módunk közzétenni az egyes szervezetnek egy százalékot felajánló adózók számát és az így összegyűlt összeget. Januártól ez már nem közölhető” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Honyek Péter. A NAV adószakmai szóvivője hozzátette: a változást nem a hatóság kérte, és a civil szervezetek közölhetik ezeket az adatokat.


