Közel 8 ezer megváltozott munkaképességűt vontak be a foglalkoztatási programba
Tatosné Takács Andrea elmondta, hogy az Európai Unió által támogatott, az Új Széchenyi Terv keretében indított, Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának elősegítése elnevezéssel indított program megvalósításához a nemzeti társfinanszírozással együtt 11,7 milliárd forint áll rendelkezésre.
A legfrissebb adatok szerint már 7794-en vesznek részt a projektben, amelynek legfontosabb eleme az elhelyezkedést segítő, 100 százalékos arányú bérköltség-támogatás, illetve a képzések, az útiköltségek és a foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálatok költségeinek térítése.


