Magyar vízumgyár Szaúd-Arábiában?
Az ötszörösére ugrott 2012-ben a rijádi magyar konzulátuson kiadott schengeni uniós vízumok számra, márpedig ilyen mértékű növekedésre a térségben sehol nem volt példa - írja az atlatszo.hu. 2012-ben a Rijádban kiadott vízumok száma hirtelen 436-ról 2190-re ugrott, miközben a térség többi országában nyoma sem volt ilyen mértékű növekedésnek.
A minisztérium a kiugrásra nem adott megnyugtató magyarázatot. A portál kérdésére azt közölték, hogy a növekedés okaként szolgálhat egyrészről az Öböl-térségbeli állampolgárok növekvő utazási kedve, illetve az üzleti élet, a konferenciaturizmus, a wellness és gyógyturizmus fellendülése, másrészről az is, hogy hazánk évről-évre növekvő szerepet vállal a schengeni tagállamok nevében történő képviseleti vízumkiadásában. Hozzátették továbbá, hogy a Külügyminisztérium nem rendelkezik adattal arra vonatkozóan, hogy mely egyéb külképviseleten fordult elő ötszörös növekedés egyik évről a másikra.
Az atlatszo.hu azonban úgy értesült, hogy az ugrásszerű növekedés nem véletlen. Úgy tudják, hogy az ötszöröződés mögött főként az áll, hogy afrikai kérelmezők számára a korábbit jelentősen meghaladó számú vízumot adott ki a konzuli szolgálat.
A vízumkereskedelem egyébként nem ritka, a vágyott schengeni vízumért súlyos összegeket hajlandók zsebbe fizetni a világon sok helyütt. Tavaly Lengyelországban volt abból botrány, hogy az egyik ukrajnai konzulátuson 300-900 euróért árulták az uniós vízumot a lengyel alkalmazottak.
Az atlatszo.hu értesülései szerint külföldről is érkezett figyelmeztetés a magyar hatóságokhoz a visszaélésekről, emiatt pedig a Külügyminisztérium belső vizsgálatot is elrendelt. A tárca csak azt volt hajlandó megerősíteni, hogy a rijádi vízumkiadásokkal összefüggésben hatósági vizsgálat folyik, részleteket viszont nem árult el, mondván: “annak befejezéséig ezzel kapcsolatos információt nem áll módunkban kiadni.”
Ugyanígy nem segítettek annak kiderítésében sem, hogy mi történt a korábbi rijádi konzullal, Horváth Andrással, akit nemrégiben “ideiglenes helyettesítőként” Krizsák István váltott a poszton. A kormány angol nyelvű oldalán még mindig Horváthot tüntetik fel konzulként. Az atlatszo.hu szeretett volna beszélni a korábbi konzullal, de nem sikerült megtalálnia, a Külügyminisztérium nem adta elérhetőségét, végül azt közölték, hogy ”jelenleg nincs Horváth András nevű konzulunk Rijádban”, sőt már nem is áll a minisztérium alkalmazásában. A konzul távozásáról ugyanis semmilyen hivatalos közlemény vagy hír nem jelent meg.


