BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Orbán engedjen vagy szenvedje el a megaláztatást!"

A The Washington Post szerkesztőségi cikkében erőteljesen kritizálja a magyar kormányt és leszögezi, ha az Orbán Viktor vezette kabinet nem hagy fel a szabadságjogok megnyirbálásával, mind Európának, mind az Egyesült Államoknak bojkottálnia kell a májusi EU-csúcsot.

Magyarország Putyinizációja című elemzésében a The Washington Post szerkesztősége leszögezi: elképzelhető, hogy egyesek sajnálják majd, hogy az EU elnökség forgó rendszerben változik, hiszen január elsejétől Magyarország veszi át a tisztséget.

Orbán kormánya támadás sorozatot indított a független intézmények, így az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, valamint a Magyar Nemzeti Bank ellen. A lap szerint ezzel párhuzamosan a most elfogadott médiatörvény Oroszországhoz teszi hasonlatossá Magyarországot. A hazai kereskedelmi média erőteljesen tiltakozott a korlátozás ellen, csakúgy, mint egyes európai politikusok. Ugyanakkor több ország kormánya hallgat az ügyben azért, hogy ne keltsen újabb feszültséget a nehézségekkel küzdő EU-ban.

A lap leszögezi: ez helytelen álláspont, Európa nem engedheti meg, hogy egyik tagja megsértse az alapvető szabadságjogokat. Májusban az EU csúcstalálkozót tart Budapesten, amelyen részt vesz Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. A Post véleménye szerint Orbánnak csökkentenie kell a hatalom koncentrációt és módosítani a médiatörvényt vagy elviselnie a megaláztatást, hogy az EU és az Egyesült Államok is bojkottálja a találkozót.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.