BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rogán Antal szerint a BKV finanszírozása is EU-ellenes lehet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

folytatódik a városháza és Rogán Antal közti, sokadik napja tartó kommunikációs csata. Rogán Antal belvárosi polgármester szerint a BKV-nál a Malévhoz hasonlóan felmerülhet a tiltott állami támogatás gyanúja. A városháza szerint viszont nem összehasonlítható a privatizált Malév és az önkormányzati BKV helyzete, utóbbinál az unió csak akkor kifogásolhatja a támogatást, ha az többszöri, kismértékű és nem áttekinthető. A politikus erre reagálva közölte: nyilatkozatában a rendszertelen finanszírozásra gondolt, melyet éppen ezért szükséges világos alapokra helyezni, a városházának pedig ebből az eddiginél nagyobb részt kell vállalnia.

Rogán Antal az utóbbi napokban többször nyilatkozott a városháza ellenében. Szerinte adóemelés helyett a fővárosnak önmagán kell spórolnia, és kifogásolta, hogy a város nem adott működési támogatást a BKV-nak. Sajtóhírek szerint javasolta a Budapesti Közlekedési Központ megszüntetését, mert az drágán és eredménytelenül működik. A városháza közölte: nem tudnak forrást biztosítani a tömegközlekedésre, csak ha minden más feladatról lemondanak.

Néhány napja a fővárosi útdíj ügyében is szembefordult egymással a két fél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.