BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra mintákat vettek a Balatonból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A sajtóban szombaton megjelent hírek nyomán a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség azonnal intézkedett, a szakemberek Tihany és Szántód között több ponton mintát vettek a Balatonból - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.

A sajtóban szombaton megjelent hírek nyomán a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség azonnal intézkedett, a szakemberek Tihany és Szántód között több ponton mintát vettek a Balatonból - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.

A tárca közlése szerint a kiértékelés néhány napot vesz igénybe, eredmények legkorábban a jövő hét végére várhatók. Az Origo hírportál szombat reggel hozott nyilvánosságra egy képet, amelyet egy olvasójuk készített, továbbá a felvétel készítőjének levelét, amely szerint Tihany és Szántód között június 9-én, pünkösdhétfőn a tó vizén száz négyzetméternél nagyobb szennyszőnyeg lebegett, amelyet egy hajóból engedhettek ki.

A minisztérium közleményében a legutolsó mérésekre hivatkozva azt írta: kiváló minőségű a Balaton vize, semmilyen egészségügyi kockázat nem merült fel, az értékek megegyeznek az ilyenkor szokásossal. A felügyelőség június első hetében vett mintát a tó vizéből több helyen is, így a Szigligeti-, a Keszthelyi-, a Szemesi-, és a Siófoki-medencében.

A mérések alapján a Balaton vize kiváló, semmilyen kiugró, szennyeződésre utaló értéket nem találtak, az E. coli és az Enterococcus baktérium száma mindenhol 0. Az eredmények alapján a Balaton vízminősége megegyezik az elmúlt tíz évben ebben az időszakban szokásossal - írta a tárca.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.