BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világjátékok szumóval és frizbivel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Budapest és Gödöllő ma tartja meg pályázatának prezentációját Lausanne-ban, az Olimpiai Múzeumban a 2017-es világjátékok megrendezéséről. A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) holnap jelenti be a nyertest.

„Jól áll a pályázatunk, mindent előkészítettünk, jó esélyünk van a világjátékok 2017-es megrendezésére” – nyilatkozta Svájcból lapunknak Gémesi György, Gödöllő polgármestere. A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke szerint a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) nyári terepszemléjén és utána is több pozitív visszajelzés érkezett, hogy Budapest és Gödöllő jó házigazda lenne. A delegáció tárgyalt a kormány, a főváros és a NSSZ képviselőivel. A magyar pályázati anyag alapján megvizsgálta a létesítményeket, a szálláshelyeket, a média- és egészségügyi lehetőségeket is. Gémesi György úgy vélte, pályázatunk és a rendezésünk feltételei jobbak Wroclawénál. Fokváros pozícióját erősítheti, hogy az IWGA elnöke dél-afrikai. Bár Ron Froehlich korábban azt nyilatkozta, hogy miután 2009-ben Tajvan Kaohsziungban voltak a játékok, 2013-ban a kolumbiai Cali lesz a házigazda, ezek után Európának kellene helyet adnia a világjátékoknak. Gémesi György a tajvani játékok után kezdeményezte, hogy Magyarországon is meg lehetne valósítani ezt a rendezvényt.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára szerint a magyar rendezés mellett szólhat, hogy nagy tapasztalattal rendelkezünk már világsportesemények rendezésében. „Mára több sportágban etalonnak számít a magyar szervezés, gondoljunk csak például a tavaly

augusztusban megtartott szegedi kajak-kenu világbajnokságra” – hangoztatta Czene Attila.

Az eseményt négyévente rendezik, általában 100-150 ország 3500 versenyzőjével – és 1500 kísérővel –, melyet több százezres, de akár milliós nézőszám is kísér. Az esemény 11 napon át tart egy megnyitó- és egy záróünnepséggel.

„A világjátékok megrendezése jelentős sport-, gazdasági és marketingértékekkel bír, a kereskedelmi, média- és jegyár-értékesítéshez jelentős turisztikai bevétel is párosulhat, ötezer vendég már 26 ezer vendégéjszakát jelentene” – nyilatkozta korábban lapunknak Csomós Miklós. Budapest oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettese szerint az esemény hozzájárulhat az országimázs építéséhez, a város fenntartható fejlődéséhez.

Gémesi György szerint a világjátékok lebonyolítása egy remek lehetőség a sport területén, mivel a közeljövőben olimpiai rendezés elnyerésére nincs esélyünk. Magyarország óriási publicitást kaphat egy ilyen eseménnyel, mivel egy ilyen rendezvényre mintegy ezer újságírót akkreditálnak, és sok országba közvetítik a versenyeket. Gödöllő polgármestere úgy vélte, a világjátékok hasonló bevételt hozhatnak az országnak, mint a Hungaroring Forma–1-es versenye évente. (Egy tanulmány szerint ez mintegy 13 milliárd

forint.)

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elismert IWGA 1981 óta koordinálja a rendezvényt. A játékokon 32 hivatalos és 5-6 meghívott nem olimpiai sportág szerepel. A szabályok szerint a rendező ország néhány sportágat maga is felvehet a programba. A hazai és a régiós népszerűség és a várható eredményesség miatt Magyarország a maratoni kajak-kenut, a fogathajtást, a kick-boxot, a strandlabdarúgást, az amerikaifutballt szeretné szerepeltetni.

A világjátékok pályázata az életben maradás esélyét adta meg a nem olimpiai sportágaknak – vélte a Magyar Kick-Box Szövetség elnöke. Leyrer Richárd szerint „sikerünk esetén még inkább ránk irányul az állami sportirányítás, a szponzorok és persze a szurkolók figyelme is”.

Czene Attila lapunknak elmondta, az olimpia évében a kormány egyik célja, hogy jelentősen megnövekedjen a szabadidejükben sportolást választók aránya. Ehhez azonban nem elegendő csupán az olimpiai sportágak kiemelt támogatása. Fokozott figyelmet kell fordítanunk a szabadidős sporttevékenységek minél szélesebb kínálatára, a sportágismeretek kiterjesztésére, a sport egészségügyi prevenciós értékeinek elismertetésére, a sportolás megszerettetésére is; és ehhez élnünk kell az olimpiai évek közötti időszakok adta lehetőségekkel is.

Az IWGA-nak 32 sportági szövetség a tagja, olyanok, mint az aikido, a testépítés, a biliárd, a bowling, a versenytáncok, a karate, a frizbi, a hegymászás, a squash, a szumó vagy a vízisí. A rendezés egyik feltétele, hogy 2017-ben Magyarországon ne legyen más jelentős világverseny.

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szeretett volna világbajnokságot rendezni ekkor, de miután az állam garanciát adott a világjátékokra, a MASZ visszalépett ettől a tervétől.

Gémesi György kiemelte, hogy nem kell új létesítményt építeni, és rendelkezésre áll a szükséges szállodai kapacitás is. Czene Attila szerint e tény a gazdasági világválság idején különösen fontos szempontnak számított a magyar sportirányítás számára, de jelentős fegyvertény lehet a nemzetközi szövetség vezetőinek szemében is.

Gödöllőn jelenleg 2-3 csillagos szállodák állnak a látogatók rendelkezésére, az új egyetemi kollégiumban pedig több száz férőhely van, de 2017-ben a kapacitás még jelentősebb lesz. Az ejtőernyősversenyeket és a fogathajtást bonyolítanák le a gödöllői repülőtéren, illetve az Alsóparkban.

Csomós Miklós szerint a budapesti létesítmények – Papp László Sportaréna, Körcsarnok, Hajós Alfréd Uszoda, Népliget, Syma Csarnok, Millenáris – némi felújítással elegendők lennének a rendezéshez. A versenyek 24 helyszínen zajlanának. Budapesten négy központ lesz: a Budapesti Olimpiai Centrum, a Margitsziget, a Városliget – bevonnák a Hősök terét és a Műjégpályát is – és a Népliget. Továbbá lesz két külső helyszín, a dunaharaszti tó és egy bowlingcentrum a budai Mammut bevásárlóközpontban.

Szponzorokra várva

A pályázat elkészítését és a koordinálást az Nemzeti Sportszövetség vállalta. A

világjátékok összköltségét 11,8 milliárd forintra becsülték. Ez az összeg a töredéke egy olimpia megrendezésének, de Csomós Miklós szerint, ha olimpiát akarunk valamikor rendezni, bizonyítani kell, hogy nemcsak egy-egy sportági világbajnokságot, de egy több mint 30 sportágas versenyt is képes megrendezni sikerrel. „A főváros kétmilliárd forintot szán négy év alatt a játékokra, a kormánytól hatmilliárdos garantált támogatást kapunk, a többi pénzt szponzori forrásból és jegybevételből tervezik” – mondta Csomós Miklós. A 2013-as költségvetésben győztes pályázat esetén már szerepelni kell a sportesemény időarányos költségeinek.

világjátékok összköltségét 11,8 milliárd forintra becsülték. Ez az összeg a töredéke egy olimpia megrendezésének, de Csomós Miklós szerint, ha olimpiát akarunk valamikor rendezni, bizonyítani kell, hogy nemcsak egy-egy sportági világbajnokságot, de egy több mint 30 sportágas versenyt is képes megrendezni sikerrel. „A főváros kétmilliárd forintot szán négy év alatt a játékokra, a kormánytól hatmilliárdos garantált támogatást kapunk, a többi pénzt szponzori forrásból és jegybevételből tervezik” – mondta Csomós Miklós. A 2013-as költségvetésben győztes pályázat esetén már szerepelni kell a sportesemény időarányos költségeinek.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.