BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vita a diplomás nyelvvizsga körül

Míg Hoffmann Rózsa egyetemi felvételi követelményként írná elő a nyelvvizsgát, Pokorni Zoltán akár diplomát is adna nélküle. Az érintettek véleménye megoszlik.

Az elmúlt években több tízezer fiatal nem kaphatta meg a diplomáját csak azért, mert nincs nyelvvizsgája – érvelt Pokorni Zoltán az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke az általa jegyzett módosító javaslat mellett tegnap a köztévé Ma reggel című műsorában. A javaslat szerint 2012-től kezdve azok a hallgatók, akik a záróvizsgájukat követő három évben sem szereznek nyelvvizsgát, mégis megkaphatják az oklevelüket. A szabály visszamenőleges lenne, vagyis a lehetőség kiterjed azokra a volt hallgatókra is, akik három évnél régebben záróvizsgáztak, de a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudták átvenni a diplomájukat. A mentességről szóló döntést a felsőoktatási intézmények szenátusainak kell majd meghozniuk.

Az eredeti törvénytervezet, melyet Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata oktatási államtitkár jegyez, a felsőoktatásba való belépés követelményeként határozná meg a nyelvvizsgát, vagyis az a felvételi része lenne.

A javaslat egy rossz állapot oldására tett kísérlet – jelentette ki lapunknak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh szerint összetett kérdésről van szó, hiszen „az nem normális”, hogy valaki nem kapja meg a diplomáját az egyetem elvégzése után, ugyanakkor az sem elfogadható, hogy egy diplomás nem beszél idegen nyelvet. „A magyar munkaerő rendszerint nagyon gyengén beszél nyelveket, elemi érdekünk ezt erősíteni. Nem hiszem, hogy itt a liberális megoldások célravezetők lennének, bizony kötelezővé kellene tenni az angol nyelv oktatását. Az angol az üzleti világ nyelve, de egy hazánkba látogató turista is angol nyelven fog érdeklődni, ezért azt akár már az óvodától kezdve kellene tanítani. Hogy a nyelvoktatást pontosan hogyan helyezik el a közoktatásban, az már szakmai kérdés” – tette hozzá Parragh.

„A kérdés tipikusan olyan szituáció kapcsán merül fel, ahol mindkét fél véleményében van valamennyi igazság” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Bódis József. A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke kifejtette: „Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a hazai nyelvkultúra alacsony szintje amiatt van, hogy a közoktatás nem teljesíti a feladatát. Azzal mindenki egyetért, hogy a diplomához társulnia kellene legalább egy idegen nyelv ismeretének, de ennek biztosítása nem a felsőoktatás feladata lenne.”

Bódis hozzátette: „Az eredeti célt, a nyelvtudás szintjének emelését nem szabad félretenni, de az is igaz, hogy a szakemberek képzésére fordított források nem térülnek meg kellő hatékonysággal. Nem szabad a történelem kerekét visszaforgatni. A közoktatásnak kellene felkészülnie a feladathoz, mert az valóban igaz, hogy a befektetett energiáknak ma már működniük kellene” – vélekedett az MRK elnöke.

A pécsi egyetemen támogatott képzésben gondolkodnak

Mintegy 20 százalékos azon hallgatóink aránya, akik a nyelvvizsga hiányában nem jutnak diplomához” – mondta el a Világgazdaságnak Kottász Gergely. A Pécsi Tudományegyetem sajtóreferense hozzátette: „Az intézmény hírneve csorbulhat azzal, hogyha nem kérnek nyelvvizsgát a diplomához, de ez egy olyan fajsúlyú kérdés, amelyhez szenátusi döntés szükséges, melyet mindenképpen megelőzne a dékánokkal történő egyeztetés a témában. Mi egy másik megoldást dolgoztunk ki erre a problémára: támogatott nyelvi képzések bevezetését tervezzük, mellyel komolyabb anyagi terhek nélkül

segítenénk hallgatóink nyelvvizsgára történő felkészülését” – közölte Kottász Gergely.

segítenénk hallgatóink nyelvvizsgára történő felkészülését” – közölte Kottász Gergely. A pécsi egyetemen támogatott képzésben gondolkodnak Mintegy 20 százalékos azon hallgatóink aránya, akik a nyelvvizsga hiányában nem jutnak diplomához” – mondta el a Világgazdaságnak Kottász Gergely. A Pécsi Tudományegyetem sajtóreferense hozzátette: „Az intézmény hírneve csorbulhat azzal, hogyha nem kérnek nyelvvizsgát a diplomához, de ez egy olyan fajsúlyú kérdés, amelyhez szenátusi döntés szükséges, melyet mindenképpen megelőzne a dékánokkal történő egyeztetés a témában. Mi egy másik megoldást dolgoztunk ki erre a problémára: támogatott nyelvi képzések bevezetését tervezzük, mellyel komolyabb anyagi terhek nélkül

segítenénk hallgatóink nyelvvizsgára történő felkészülését” – közölte Kottász Gergely.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.