Minden korábbinál több kokaint állítottak elő tavaly Kolumbiában, 230 ezer hektáron termesztették a kábítószer alapjául szolgáló kokacserjéket, ez 13 százalékkal haladja meg a 2021-es szintet – derül ki az ENSZ egy hétfőn publikált jelentéséből. Az előállított kokain mennyisége 20 éves csúcsra emelkedett, az előző évhez képest 24 százalékkal többet, 1738 tonnát gyártottak belőle.

Cocaine,Warehouse,Representation,Of,An,Illegal,Drug,Warehouse
Fotó: Leon Rafael

Gustavo Petro, az ország baloldali elnöke új hozzáállást sürgetett a problémához. Szerinte nem működik az amerikai, katonai fellépésen alapuló megoldás, s az sem, hogy kriminalizálják a farmereket. 

Itt az ideje annak, hogy reményt adjunk, ne folytassuk tovább a véres háborút. A kábítószereket nem katonai problémaként, hanem a társadalom egészsége szempontjából kell kezelni

– jelentette ki. 

A kormány „béketárgyalásokat” kezdett a drogszállító szervezetekkel, valamint a hozzájuk kötődő félkatonai csoportokkal, igyekszik bevonni őket politikai szándékai finanszírozásába. 

Kolumbia kokaintermelése 2017 és 2020 között csökkent valamelyest, ebben az időszakban sikeresen korlátozták a kokainbizniszben erősen jelen lévő baloldali gerillaszervezetek működését. 

A drogháború persze  nem kétirányú, abban a kormánycsapatok, a baloldali gerillák, a jobboldali félkatonai szervezetek és a kartellek fegyveresei egyaránt részt vesznek. Becslések szerint az elmúlt évtizedekben legalább 450 ezer ember halt meg az összecsapásokban.

Néstor Osuna igazságügyminiszter hétfőn kijelentette: 

A kormány sikere abban mérhető majd, hogy mennyire csökken az erőszakos bűncselekmények száma, és mennyire sikerül felszámolni a kokaintermelő vidékeken a szegénységet.

Elemzők szerint a piacon túlkínálat alakult ki, így az abból élő farmerek bevételei körülbelül 30 százalékkal eshettek vissza az elmúlt időszakban. Elizabeth Dickinson, az International Crisis Group Kolumbiáért felelős elemzője a Financial Times című lapnak úgy vélekedett, hogy a kormány ebből a helyzetből előnyt kovácsolhat, hiszen az alacsony felvásárlási árak lehetőséget kínálnak arra, hogy állami támogatások segítségével más növények termesztésére állítsák át a farmereket.