BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Putyin vétózhat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem értett egyet a parlament alsóházával, amikor az első olvasatában jóváhagyta a színesfémhulladék exportját 2005-ig megtiltó rendelet tervezetét, és javasolta, hogy az ne kerüljön további megvitatásra a parlamentben.

Állásfoglalását azzal indokolta, hogy az időleges tilalom csak az igazi és végleges megoldás halogatása lenne. Inkább mennyiségi korlátozásokkal és engedélyhez kötéssel kellene szabályozni a színesfémhulladék kétségtelenül igen megnövekedett kivitelét (ami azért jó üzlet, mert a belföldi árak tízszeresét is el lehet érni az exportban. Tavaly csak az áramszolgáltató vállalatoknál 11 ezer tonna felszerelést, nagyfeszültségű vezetéket és kábelt loptak el, hogy hulladékként eladhassák, miközben a szakszerűtlen "szerelés" miatt 544 ember vesztette életét.) A rendelettervezet egyik szerzője viszont azt állítja, hogy a 2005-ig tartó haladékot a szükséges törvénymódosításokra használnák fel. A képviselőház szembeszállt az elnökkel, javaslata ellenére már második olvasatában is foglalkozik a határozattal, a szenátus jóváhagyásában is bízik, és a további ellenszegülésre is felkészült, ha az elnök esetleg majd megvétózná a rendeletet. (Izvesztyija)

Fémexport-tilalom Vlagyimir Putyin orosz elnök nem értett egyet a parlament alsóházával, amikor az első olvasatában jóváhagyta a színesfémhulladék exportját 2005-ig megtiltó rendelet tervezetét, és javasolta, hogy az ne kerüljön további megvitatásra a parlamentben. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.