Harminckét ország helyett az idén már csak 31-ben szolgálta ki a nagykereskedőket a német Metro lánc. Téved azonban, aki azt hiszi, hogy a katonásan távozó német cégeket követve az Ukrajnát lerohanó Oroszország szerepel a veszteséglistán. Nem, a Metro és Makro márkaneveken nagykereskedelmi szolgáltatásokat nyújtó társaság az indiai piacot hagyta maga mögött, ahol nem tudta meglépni a rentábilis működéshez szükséges mérethatékonysági küszöböt, ezért 31 áruházát és valamennyi ingatlanát eladta a helyi Reliance csoportnak.
Mintha nem is lenne háború Oroszország és Ukrajna között, olyan gördülékenyen üzemelteti e két országban lévő hálózatát a Metro. Leszámítva a szétbombázott Mariupolban és a Harkivban lévő egységét, Ukrajna területén 26 Metro áruház várja a vásárlókat, azaz épp kétszer annyi, mint Magyarországon, míg Oroszországban 93 egység működik továbbra is.
Eltűnt az importáru a polcokról
Éves jelentésében Oroszországot külön említi a Metro, míg Ukrajnát a keleti blokkhoz sorolja, amelynek 13 országából származó adatokat összemosva közli, így sem az ottani, sem a magyarországi üzletmenetről nem ad pontos tájékoztatást. Az is igaz, hogy a cseh multimilliárdos, Daniel Kretinsky érdekeltségébe tartozó német nagykereskedelmi lánc számára jelenleg nem lehet túl nagy élmény az orosz piacot kiszolgálni, panaszkodnak is, hogy
Az viszont hegyekben áll egyelőre, de majd ha jövőre megerősödik a és vele együtt visszatér a vásárlókedv, akkor jól mennek majd a dolgok. Az orosz üzletágat a választék beszűkülése és a korlátozott vásárlóerő mellett egy harmadik tényező is súlyosan érinti, az pedig a rubelárfolyam megroppanása.
Betett a Metrónak a rubel gyengülése
A 2021/22-es üzleti évet még 55-ös rubelárfolyammal zárták tavaly szeptember végén, míg egy évre rá már 103 rubelt adtak egy euróért. A kettő között ide-oda cikázott az árfolyam, de sohasem a Metro menedzsmentjének vágyai szerint. Ám mivel az import minimálisra redukálódott, és a beszerzés, az értékesítés és az elszámolás rubelalapon helyben történik, így az árfolyamveszteség nem realizálódott.
Tekintve, hogy keményvalutát Vlagyimir Putyin elnök ki sem enged az országából, a profit hazavitele pedig illúzió, a Metro úgy gondolkozott, hogy a beruházások felfuttatásával próbálja erősíteni a helyzetét, már a háború utáni időszakra készülve.
Erre a cég az üzleti évben a korábbi 41 millió euró után 60 milliót költött. Összevetésképpen: a 13 keleti piacán 240 millió euróért fejlesztett idén a Metro. Közben persze a költségeken is faragtak,
az oroszországi 93 áruházat és a leányvállalatot már nem 10 361, hanem 9003 dolgozó tartja működésben
a két lezárt üzleti év átlagát tekintve. A forgalom a tavalyi 2,90 milliárdról 2,51 milliárd euróra csökkent, de a bázist a 2022-es háborús felvásárlási láz eleve magasabbra emelte. Üzemi szinten az oroszoknál 23 millió euró nyereséget tudtak kimutatni, szemben az előző évi 120 millió euróval.
Összességében a stratégiaváltás korszakát élő Metro a bevételeit globálisan 2,7 százalékkal, 30,55 milliárd euróra tudta növelni, amire a folyó üzleti évben 3-7 százaléknyi pluszt pakolna rá. Jobb is lehetett volna a Metro bevétele, ha az informatikai rendszerét globálisan érintő hekkertámadás nem következik be 2022 októberében.
A társaság az ebből fakadó károkat 40–60 millió euró közé becsülte, amelyből a biztosítása csak egy kisebb összeget fedezett. Legfontosabb piacán, Németországban a Metro forgalma 3,5 százalékkal, 4,92 milliárd euróra nőtt, míg a kiemelt nyugati piacok (Hollandia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Ausztria és Portugália) 4,5 százalékkal többet, 12,58 milliárd eurót hoztak a konyhára.
Örülhetnek a részvényesek, visszatér az osztalék
A keleti tömb 3 százalékkal magasabb, 10,36 milliárd eurós bevételt tett a közösbe. A társaság üzemi nyeresége 429 millió euróról 598 euróra nőtt, de ebben az indiai ingatlanportfólió eladása is benne van már.
A részvényeseknek az üzleti év után 55 centes osztalékot fizetnek ki, az adózott profit 55 százalékára emelték a kifizetési arányt a korábbi 45 százalékról. Tavaly egy petákot sem fizettek ki osztalékként.
A cégvezetés a magas negatív hatásait ostorozta, a másik oldalon viszont a hagyományos tevékenységük, a vendéglátás (HoReCa) kiszolgálása jelentős többletet hozott az emberek utazási vágyának visszatérésének köszönhetően. A Metro szeptember végén világszerte 625 nagyáruházat és 70 raktárbázist üzemeltetett 82 ezer főállású dolgozóval.
A cég stratégiájában a digitalizáció, az online piacterek nyitása és a házhoz szállítás arányának növelése szerepel kiemelt helyen, de a hulladékgazdálkodás és a dekarbonizáció területén is nagyot lépnének előre. 2030-ban már a digitális térben bonyolítanák le a forgalom 40 százalékát.
A Metro részvényárfolyama 5 százalékos erősödéssel fogadta a gyorsjelentést, ennyit dolgozott le az elmúlt 12 hónapban összeszedett 25 százalékos mínuszából.
Auchan: látótávolságra van a piacvezetői szerepKözel 30 százalékos piaci részesedésre tehet szert egy közös beszerzési szövetség illusztris tagjaként az Auchan Franciaországban. A kiskereskedelmi lánc az Intermarchéval és a megroggyant Casino hálózattal üzletel több területen is. Az orosz piachoz is ragaszkodnak. |