BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még adják a befektetők az aranyat az árupiacon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Immár harmadik napja esett hétfőn az arany árfolyama Londonban, mivel a tőzsdei áremelkedések és a dollár erősödése visszavetette a nemesfém iránti keresletet. Az azonnali szállítású arany árfolyama 0,1 százalékkal, 1359,9 dollárra esett tegnap Londonban, így három kereskedési nap alatt összesen 2 százalékkal csúszott lejjebb a kurzus.

Az aranypiac.hu elemzése szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy tartós lehet a korrekció: ezért azok a fizikai befektetők, akik már több mint fél éve vásároltak aranyat, most jól teszik, ha ezen a magas árszinten egyelőre hidegvérrel szemlélik az eseményeket. „Amit eddig láttunk, az egy rövid távú, átmeneti korrekció egy átfogó közép- és hosszú távú emelkedés közepette. Nem zárható ki, hogy a mostaninál még mélyebb szinteket is megjárhat az árfolyam ennek során, de unciánként 1260 dollárnál alacsonyabb árak nem tűnnek valószínűnek” – áll az elemzésben.

Ezt támasztja alá a Morgan Stanley legutóbbi lépése is, hiszen a befektetési bank a 2011-es és 2012-es aranyárprognózisát egyaránt fölfelé módosította. Az amerikai bank befektetési szakemberei erre az évre immár átlagosan 1400, 2012-re pedig 1330 dolláros unciánkénti árra számítanak; az előbbi 6,5 százalékkal, az utóbbi 6,4 százalékkal haladja meg a legutóbbi prognózist.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.