Régi és új aukciószervezők
E hét szombaton alacsonyabb árkategóriájú képekből válogatott árverést rendez a Belvedere. Néhány grafikai tétel (például a 68. számú, mindössze 12 ezer forintról startoló Kelety Gusztáv-rajz) mellett Frank Frigyes (39., 50 ezer) és a leginkább műgyűjtőként ismert Hatvany Ferenc báró (48., 95 ezer) egy-egy festményét is érdemes figyelemmel kísérni. Két nappal később, október 11-én tartja első önálló aukcióját a Home Galéria. A műkereskedelmi szcénában régóta ismert cég eddig legfeljebb más aukciósházakkal öszszefogva rendezett árverést. Most félszáz fotó és néhány Gorka-kerámia mellett körülbelül száz festményt és grafikát visznek kalapács alá a New York Palotában. A kikiáltási árszint néhány tízezertől 5,5 millió forintig terjed. Utóbbi Mattis Teutsch János Ülő női alak című olaj/papír festményét takarja (175.), míg Kernstok Károly Lovasok című, 1910 körül készült vászna (176.) ennél egymillióval alacsonyabbról indul.
A Nagyházi Galéria jövő heti háromnapos aukcióján elsősorban a holnap kalapács alá kerülő bútorok és műtárgyak érdemelnek kiemelt figyelmet. A több mint százdarabos bútoranyag ismét arról tanúskodik, hogy ezen a téren a Nagyházi a hazai piac vezető szereplője. Külföldi vevők érdeklődésére is számot tarthat például a 12. tételszámon induló 19. századi francia asztal, amelyen számos igényes díszítő eljárást és anyagot (teknőcpáncél és sárgaréz berakás, tűzaranyozás stb.) alkalmaztak. Ennek 1,6 millió forintos kikiáltási árához képest kifejezetten olcsónak tűnik a 15. számú, 1900 körül, mahagóniborítással és többféle intarziával készült osztrák könyvszekrény (440 ezer), vagy a 6. számú, 17. századi erdélyi „kamarás” asztal (360 ezer). Ládák, íróbútorok, szalongarnitúrák, ruhásszekrények, tükrök és képkeretek, továbbá különféle funkciójú kisbútorok követik egymást, de olyan kuriózumokkal is találkozhatunk, mint például egy egykor Zichy Mihály tulajdonában volt papírprés (41., 280 ezer).
A bútorok után következő műtárgy- és néprajzi anyagban az erdélyi népi kerámiák és más megszokott tárgycsoportok mellett egy olyan együttessel is találkozhatunk, amely ilyen bőségben nagyon ritkán kerül piacra. A 19. században kedvelt és nagy tömegben gyártott öntöttvas dísztárgyakról van szó, amelyeknek jelentős szerepük volt a szobrászati és díszítőformák széles körű elterjesztésében. A tételek kikiáltási árai a néhány tízezer forintos kategóriában mozognak.


