BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdemes lakossági állampapírt venni?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Vélhetően már százmilliárd forintnyi friss lakossági tőke érkezett az idén a magyar állampapírpiacra. A háztartásoknak kínált kamatok jóval magasabbak az intézmények számára elérhető rátákéinál.

Viszonylag szerény eredménnyel debütált a Féléves Kincstárjegy, valamivel több mint 2,1 milliárd forintért jegyeztek az elmúlt csonka héten az új lakossági állampapírból – ez derül ki az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) tegnap közzétett adataiból. Az ÁKK 10 milliárd forintnyit ajánlott fel a kincstárjegy első sorozatából, az is igaz viszont, hogy az értékpapírt mindössze három napig lehetett vásárolni, és csak a Magyar Államkincstárnál forgalmazták.

A Kamatozó Kincstárjegyre már jóval nagyobb volt az érdeklődés: abból a felajánlott kétmilliárd forintnyi helyett csaknem 9 milliárd forintnyit vittek volna el. A lakossági állampapírok iránt az idén meglódult a kereslet: lapunk úgy értesült, január elejétől számolva több mint 100 milliárd forintnyi friss háztartási megtakarítás érkezett a magyar állampapírpiacra, ahol tavaly év végén a háztartások állománya még a 750 milliárd forintot sem érte el.

A háztartások állampapír-állománya az elmúlt évtized közepén kezdett drasztikusan csökkenni, 2004-ben még 1100 milliárd forint fölött voltak a háztartások állampapír-befektetései, és a kisbefektetők részesedése az államadósság finanszírozásából a 10 százalékot is meghaladta. Tavaly év végén ez az arány már csak 3,5 százalékos volt.

Az idei gyors növekedésben több tényező is szerepet játszhatott. Egyrészt a kommunikáció: ez évtől ugyanis két év kihagyás után ismét reklámozni kezdték a lakosság körében az állampapír-megtakarításokat. Másrészt pedig a magas kamatok is vonzóvá tehették ezt a befektetést. Az ÁKK a lakossági állampapírokat jelenleg lényegesen magasabb kamattal kínálja az elmúlt napokban az aukciókon kialakult hozamokéinál. A már említett Féléves Kincstárjegy 7,5 százalékos éves kamattal vásárolható meg, a szintén a lakosságnak szánt, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy éves kamata 8 százalék, a postán kapható Kincstári Takarékjegyek közül az egyéves 7,75, a kétéves pedig 8 százalékos kamatot fizet. Ehhez képest jelenleg a féléves referenciahozam 7,2, az egyéves 7,3 százalék körül van.

A hosszabb lejáratoknál még szembetűnőbb a lakossági papírok előnye. A Prémium Magyar Államkötvényből három- és ötéves futamidejűeket kínál az ÁKK. Az idén kibocsátott prémium kötvények között egyetlen olyan sincs, amelynek a kezdőkamata ne haladná meg a 9 százalékot, az infláción túli bónuszuk pedig évente 4-5 százalékos.

Jelenleg a három-öt éves államkötvények hozama ennél jóval alacsonyabb, a legutóbbi, múlt csütörtöki aukción 7,7, illetve 7,82 százalékos átlaghozammal fogytak el ezek a papírok, és a másodpiaci referenciahozam is hasonló szinten van. Igaz azonban az is, hogy a hozamok csak április utolsó napjaiban estek erre a szintre, mi­után a kormány és az EU közötti tárgyalások olyan szintre jutottak, hogy megkezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel. Ez az esemény hozzávetőlegesen 100 bázispontos csökkenést hozott az államkötvényhozamoknál, korábban a kötvényhozamaink nem voltak lényegesen alacsonyabbak a inflációt követő lakossági kötvényéinél.

A 9 százalék fölötti hozam, illetve a 4-5 százalékos reálkamat viszont igen vonzó, az első idei Prémium-sorozatot el is kapkodták a befektetők, a januárban indított 5 százalékos kamatprémiumot fizető, 9,3 százalékos kezdőkamatú 2015/J sorozatba március végéig csaknem 100 milliárd forint áramlott. Ez persze nem mind friss pénz, sokan a januárban lejárt Prémium kötvényükben lévő megtakarítást tették át az új papírba, és a „kannibalizáció” is elég jelentős volt ennél az állampapírtípusnál.

Számos befektető vásárolt úgy az újabb, magasabb kamatozású sorozat megjelenésénél, hogy a korábbi, alacsonyabb bónuszt fizető Prémium kötvényt eladta, és az ebből származó pénzt tette át az újba.
A többi állampapírhoz képest magas kamat egyébként abból a szempontból indokolható lehet, hogy az ÁKK a lakossági állampapírok kibocsátása során nem a környező országok hitelpapírjaival, hanem a bankok kamataival versenyez. A betéti ajánlatok között pedig még a mai napig megtalálhatók a 9 százalékos vagy akár ennél magasabb kamatot fizető lekötések is.

Ragaszkodik a kisbefektetőkhöz az ÁKK

Az áprilisi kormányhatározat megjelenése óta több elemző is elmondta a véleményét arról, hasznos vagy sem, hogy az állam a lakosságot az állampapír-megtakarítási formák felé orientálja – áll az Állam-adósság-kezelő Központ (ÁKK) tegnap megjelent közleményében. Az ÁKK álláspontja szerint a belföldi finanszírozás adja meg igazán a finanszírozás stabilitását. A lakossági állomány növekedése jó az állampapír-vásárlóknak befektetéseik kockázatának minimalizálása okán, és jó az államnak a finanszírozás biztonságának növelése miatt.

Az elmúlt időszakra jellemző volt a belföldi befektetők szerepének csökkenése az államadósság finanszírozásában. A külföldi befektetők 60 százalékot meghaladó részesedését a befektetők, az elemzők és a hitelminősítők egyaránt lényeges kockázati tényezőnek tekintik.

Az ÁKK vitatja, hogy a versenyben forráshiányos helyzetbe hozná a bankokat, a pénzügyi szektor forráshiányát ugyanis főleg az anyacégek forráskivonása okozza, és nem a lakossági állampapír-értékesítés miatt esetlegesen csökkenő betétállomány.

Az elmúlt időszakra jellemző volt a belföldi befektetők szerepének csökkenése az államadósság finanszírozásában. A külföldi befektetők 60 százalékot meghaladó részesedését a befektetők, az elemzők és a hitelminősítők egyaránt lényeges kockázati tényezőnek tekintik.

Az ÁKK vitatja, hogy a versenyben forráshiányos helyzetbe hozná a bankokat, a pénzügyi szektor forráshiányát ugyanis főleg az anyacégek forráskivonása okozza, és nem a lakossági állampapír-értékesítés miatt esetlegesen csökkenő betétállomány. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.