BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itthon tartanák a nyereséget

A külföldi befektetők Magyarországon megtermelt nyereségének mind nagyobb hányadát forgassák vissza a gazdaságba! Ez a célja annak a programnak, amelyet ezekben a napokban véglegesítenek a Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál (HITA).

Őszre tervezi útjára indítani az Újrabefektetési programot a HITA, amelynek közvetlen célja felmérni a Magyarországon letelepedett nagyvállalatok újrabefektetési szándékait – tudta meg a Világgazdaság. A cél nem más, mint növelni a külföldi működőtőke-invesztíciók értékét. Az újra befektetett jövedelem nem más, mint a külföldi cég által kitermelt nyereség helyben hagyása, visszaforgatása a vállalatba.

Az újra befektetett jövedelmek jelentősége a 90-es évek közepe óta folyamatosan nőtt. 1995 és 2000 között az ismételten befektetett jövedelmek mindössze 24 százalékát adták a teljes beáramlásnak, 2001–08 között már a 44,3-ét – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb külföldi működőtőke-beáramlást elemző anyagában. Az már a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idei konjunktúrajelentéséből derül ki, hogy a német cégek a legaktívabbak a külföldiek között e téren: az összes hazai újra befektetett jövedelem mintegy 55 százaléka hozzájuk köthető. Ez az arány kétszerese a teljes beruházási állományból viselt részesedésüknek.

Az ismételten befektetett jövedelmek szerepének az erősödése világszerte jellemző. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezetének (UNCTAD) idei Globális befektetési jelentéséből (World Investment Report) az derül ki, hogy tavaly az újra befektetett jövedelmek közel megduplázódtak a 2009-eshez képest, miközben a részvényjellegű invesztíciók és a vállalatközi hitelezés szerepe mérséklődött. A külföldi leányvállalatok készpénzállománya jelentősen nőtt.

Az NGM arra is felhívja a figyelmet, hogy 2004 óta a külföldi befektetők a Magyarországon megtermelt nyereségük korábbinál nagyobb részét utalják külföldre osztalékként, s így a korábbi magas (jóval 50 százalék feletti) újrabefektetési hányad (az újrabefektetett jövedelem és az adózott eredmény hányadosa) fokozatosan csökkent. A folyamat 2009-ben érte el a mélypontját, amikor az újra befektetett jövedelem 1995 óta a legkevesebb, mindössze 163 millió euró volt.

Megfigyelhető az a tendencia, hogy egyre több hazánkban letelepedett vállalat dönt a meglévő beruházások bővítése mellett – összegezték tapasztalataikat lapunknak a HITA-nál. Erre a szándékra kívánnak ráerősíteni azzal, hogy megkeresik a stratégiai nagyvállalatokat, felmérik igényeiket, és személyre szabottan adnak tanácsot részükre az újrabefektetési, bővítési lehetőségekkel kapcsolatban.

Első lépésként ágazatonként beazonosítják a megszólítandó vállalatokat. Ezután kezdeményezik a kapcsolatfelvételt a vállalat vezetőivel, akiknél fejlesztési elképzeléseikről igyekeznek tájékozódni. Ezt követően az adott vállalat igényeinek megfelelően tájékoztatást küldenek részükre a fejlesztési és bővítési lehetőségeikről, olyanokról például, mint hogy milyen a meglévő terület bővíthetősége, illetve milyen új területet tudnának ajánlani az adott vállalat számára. De éppen így gyűjtenek információkat a vállalat részére például az adott térség munkaerő helyzetéről vagy éppen az elérhető támogatásokról – mondták el lapunknak.

a célja annak a programnak, amelyet ezekben a napokban véglegesítenek a Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál (HITA). N. Vadász Zsuzsa-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.