Világgazdaság Online

Magyarországi műkereskedésekben vagy éppen lakásokban is sok olyan bútorremek rejtőzik, amelynek valódi értékét megfelelő szakirodalom híján nemhogy a tulajdonosok, de gyakran a szakemberek, becsüsök sem tudják felmérni. Rostás Péter Mágnások lakberendezője: a Friedrich Otto Schmidt lakberendező ház története (1858–1918) címmel nemrég megjelent könyve hatalmas segítséget jelent a tájékozódáshoz, hiszen az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legjelentősebb lakberendező házának történetét és termékeit mutatja be. A sokéves kutatáson alapuló, több mint hétszáz műtárgy- és dokumentumfotóval illusztrált kötet számos, a piacon időről időre előforduló bútor, bútortípus azonosításában segíthet.

A kezdetben Ausztriában, majd 1900-tól Budapesten is működött Schmidt cég elsősorban arisztokrata ügyfelek lakberendezési igényeinek kielégítésére szakosodott – összegezte lapunknak Rostás Péter, aki az egykori Schmidt-kastélyban működő Kiscelli Múzeum igazgatójaként a Budapesten maradt Schmidt-hagyatékot is gondozza. A cég üzleti modelljének lényege az volt, hogy a tágas bemutatótermekben (kezdetben a mai Szent István körút 1–6. számú házakban, majd 1912-től az alapító fia, Schmidt Miksa által megvásárolt egykori kiscelli kolostorépületben is) profi „tanácsadók” tárgyaltak a vevőkkel, akik egy-egy helyiség vagy akár a teljes kastély enteriőrjének a berendezését megtervezték. A bútorok mellett függönyöket, kárpitokat, tapétákat, kiegészítőket, sőt (kisebb értékű, gyakran másolt) festményeket, dísztárgyakat, kályhákat, kerti kutakat, szobrokat is forgalmazott – és nagy részben gyártott is – a Schmidt cég. A fénykorában Magyarországon és Ausztriában összesen félezernél több embert foglalkoztató vállalkozás az első világháború után is folytatta tevékenységét, sőt Ausztriában a mai napig működik a családi tulajdonban lévő társaság.

A Schmidt cég magyarországi hírnevét az 1890-es években az Esterházy család fertődi és más kastélyaiban végzett restaurálási munkák alapozták meg. A meglévő eredeti bútorok, kandallók, kályhák, stukkók stb. kiegészítése, a hiányzó darabok pótlása és az azok alapján készített kópiák nyilvános kiállítása olyan sikeres volt, hogy történelmi családok sora adott megbízásokat a cégnek. Az ünneplés a harmincas évektől, a modernizmus elterjedésétől azután általános ellenszenvbe csapott át – a Schmidt név a fantáziátlan stílbútorkópiák, sőt a hamisítás szinonimájává vált. Márpedig a cég műhelyeiben nem pontosan „koppintották” a több száz éves bútorokat, hanem azok formakincsének felhasználásával a megváltozott igényeket kielégítő berendezési tárgyakat alkottak – húzza alá Rostás Péter. Így például a párizsi Musée de Cluny francia reneszánsz bútorainak motívumait a régi enteriőrökbe illő, mégis fantáziadús és nem utolsósorban kiváló minőségű tálalószekrényeken láthatjuk viszont. Egy ilyen alkotás nemrég a budapesti műkereskedelemből az MTA vendégházába került, ahol hozzáértő külföldi szemek előtt tanúskodik a száz évvel ezelőtti magyarországi bútorművészet színvonaláról.

A „stílbútorgyártás” vádját az is relativizálja, hogy a Schmidt cég a századfordulón együttműködött a bécsi szecesszió ünnepelt építészeivel és bútortervezőivel, valamint Adolf Loosszal. Loos a polgári szecessziós irányzatokkal szemben a történelmi arisztokrácia által preferált (a történelmi stílusokkal harmonikusan vegyíthető) elegáns modern stílust igyekezett megvalósítani, amelynek jelszava az volt: elegáns az, ami nem feltűnő. Az ennek jegyében tervezett bútorremekek, amelyeket a Schmidt cég sokszor Loostól már függetlenül, inkább csak az ő szellemében kivitelezett, idehaza is előfordulnak, de a tulajdonosok sokszor nincsenek tisztában bútoraik hatalmas eszmei és piaci értékével. Ezekért Bécsben a legelegánsabb galériákban több tíz-, néha több százezer eurót kérnek. Egy Loos által is preferált, s a Schmidt cég által készített vagy importált, kényelmes, angol bőrfotel – amelyet egykor a báró Dániel család vásárolt Schmidtéktől – például egy budapesti lakásban bukkant fel a könyv készítése során.