BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Posta volt a tavalyi év nyertese a biztosítási piacon

Folyamatosan csökken a nagy biztosítók előnye a kisebbekkel szemben – ez is kiderül a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által közzétett tavalyi díjbevétel-adatokból. Az Allianz még mindig piacvezető a maga 132 milliárd forintos díjbevételével, piaci részesedése viszont már alig haladja meg a 17 százalékot, holott három évvel korábban még 20 százalék fölött volt, 2005-ben pedig ezé a biztosítóé volt a piac negyede. Az Allianz díjbevétele tavaly összesen 8,2 százalékkal csökkent, ez magasabb a 6,5 százalékos piaci átlagnál. Hasonló mértékben, bő 8 százalékkal csökkent a második legnagyobb biztosító, a Generali díjbevétele is, amely így 110 milliárd forint alá került. A harmadik helyért korábban nagy harc folyt az Aegon és a Groupama Garancia között, az év végére a Groupama 84,7 milliárd forintos díjbevétele lett a nagyobb. Ha viszont az életbiztosítási díjbevételeket korrigáltan vennénk figyelembe, az Aegon kerülne a harmadik helyre. Az életbiztosítási piac egyes számú szereplője, az ING díjbevételeit illetően már csak az ötödik legnagyobb biztosító Magyarországon. A cég forgalma tavaly – az egész életbiztosítási piachoz hasonlóan – csökkent, csaknem 13 százalékkal.

Miközben a vezető biztosítók zsugorodnak, és piaci részesedésük is csökken, a közepes társaságok a jelek szerint a válságban is sikeresen növelik a díjbevételeiket. Szerény mértékben nőtt a díjbevétel az Uniqánál, ami főleg annak köszönhető, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások szempontjából gyengébben sikerült 2011-es év után 2012-ben javított a cég. Bár az Uniqa unit linked eszközalapjai sorra nyerik a díjakat meggyőző teljesítményüknek köszönhetően, a társaság életbiztosítási díjbevétele tavaly nem nőtt, de legalább szinten maradt, miközben az életbiztosítási piac egésze nagyjából 10 százalékkal csökkent.

A nagy nyertese a tavalyi évnek a Posta Biztosító, amelynek két cége összesen 44 milliárd forintos díjbevételt ért el, ez 14,2 százalékkal magasabb a 2011-esnél. A csoportban különösen az életbiztosító volt erős, a forgalma tavaly csaknem 17 százalékkal nőtt 36 milliárd forintra. Ennek a díjbevételnek a döntő többsége azonban eseti és egyszeri díj, így a korrigált díjbevételeket nézve (ahol ezeket 10 évre elosztva számítják be), a biztosító díjbevétele csak 6,7 milliárd forint. A korrigált számokat nézve is nő azonban a társaság piaci részesedése.

A közepes méretű biztosítók közül mások is sikeresen növelték tavaly a díjbevételüket. A Vienna Insurance Group két magyarországi leánya, a csak életbiztosításokkal foglalkozó Erste Biztosító és a mindkét biztosítási ágban jelenlévő Union hasonló mértékben, 6,4 százalékkal fokozta a forgalmát, és szintén több mint 6 százalékkal bővült a díjbevétel a Signalnál.

Vesztesek

Több biztosítótársaság díjbevétele csökkent tavaly százalékosan kétszámjegyű mértékben. A legnagyobb vesztesek a unit linked életbiztosításokkal foglalkozó cégek voltak. A Metlife-nál több mint 25, az Axánál 22,6 százalékkal zsugorodott a díjbevétel.

A nem életbiztosítási szegmensben is voltak nagy bukások. A román Astra biztosító, amely 2010-ben alacsony áraival sikeresen robbant be a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacra, a 2011-es kampányban már nem szerepelt olyan jól, így tavaly 30 százalékkal csökkent a díjbevétele.

A nem életbiztosítási szegmensben is voltak nagy bukások. A román Astra biztosító, amely 2010-ben alacsony áraival sikeresen robbant be a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacra, a 2011-es kampányban már nem szerepelt olyan jól, így tavaly 30 százalékkal csökkent a díjbevétele.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.