Az idén sem fogyhatott el az államilag támogatott keret
Május végéig köthették meg a gazdák a támogatott mezőgazdasági biztosításokat, a lapunk által megkérdezett biztosítók szerint viszont – a tavalyi évhez hasonlóan – várhatóan az idén sem tudták kihasználni az érintettek a teljes keretet. 2012-ben 9,33 millió euró, az idén pedig 10,67 millió eurónyi támogatást kaphattak volna az érintettek, amiből a biztosítási díj maximum 65 százalékát kaphatták volna vissza. Tavaly a gazdák a keret kevesebb mint 30 százalékát használták csak fel, sokan egyénként állítólag azért nem kötötték meg a szerződéseket, mert attól tartottak, hogyha túl sokan jelentkeznek támogatásért, nem jut majd elegendő.
Azóta kiderült: ez a félelem alaptalannak bizonyult, sőt a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) előzetes adatai szerint a rendelkezésre álló támogatási keretet a gazdálkodók az idén sem fogják teljesen kihasználni, ezért az összes támogatott növénybiztosítási szerződés várhatóan megkapja a 65 százalékos díjtámogatást – mondja Máhig Attila, a piacvezető Groupama Garancia nem-életbiztosítási ügyvezető igazgatója. Bár a Groupama Garanciánál az agrárbiztosítások terén összességében véve csak enyhe díjbevétel-növekedéssel számolnak az idén, eközben jelentős átrendeződést tapasztaltak a termékszerkezetben. A támogatott növénybiztosítási szerződések díjbevétele ugyanis várhatóan megkétszereződik, vagyis a korábban is biztosított termelők kihasználják a kínálkozó lehetőséget.
Hasonló tapasztalatai vannak a Generali biztosítónak is. Ők körülbelül 3,6 milliárd forint értékben értékesítettünk agrárbiztosítást az idén, ami magában foglalja a folyamatos szerződések idei megújítását is. Ebből az állományból 780 millió forintot tett ki a díjtámogatással rendelkező növénybiztosítás. A biztosítónál egyébként az előző évhez képest körülbelül 7-8 százalékos növekedést várnak, a díjtámogatott növénybiztosítások szegmensében viszont már 50 százalék körüli növekedésnél tartanak.
A támogatott konstrukciók közül a legkedveltebb az úgynevezett A és B típusú termék volt. A Groupama Garanciánál a nyolc elemi kár ellen fedezetet nyújtó A típust kérték a legtöbben, ezt a biztosítást őszi búza, tavaszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa, őszi káposztarepce, tritikálé (rozs és búza keresztezéséből létrehozott takarmánynövény), rozs, ipari napraforgó, takarmánykukorica, körte és alma növénykultúrákra lehet megkötni. A Generalinál a B típus vezet, de az állománydíjakat nézve a jellemzően drágább A típus nem sokkal marad el ettől. A B típusú biztosítás jég- és tűzkárra, viharkárra és téli fagykárra nyújthat fedezetet, és az A-nál lényegesen többféle növényre meg lehet kötni.
A biztosítási díj egyébként „nem vész kárba”, a Mabisz adatai szerint a biztosítók általában nem sokkal kevesebb kártérítést fizetnek ki a mezőgazdasági károkra, mint amennyi díjat beszednek, sőt 2010-ben például nem egészen 7,6 milliárd forintnyi díjra 11,6 milliárd forint fölötti kártérítést adtak. 2011-ben és 2012-ben egyébként valamivel kedvezőbben alakult a szektorban a kárhányad, ez a kedvezően alakuló időjárási viszonyoknak volt köszönhető. A Generalinál 2012-ben az összes mezőgazdasági kár döntő többségéért a jégverés volt a felelős, közel 600 milliós veszteséget okozva a gazdálkodóknak. Ezt a különböző tüzek által okozott pusztítás követi, amelyekre összesen mintegy 116 milliót fizetett ki a biztosító. A listán harmadik helyen a viharkárok következtek nagyságrendileg 82 millió forint értékben, a tavaszi és a téli fagyok közel 35 milliós pusztítást okoztak, és az egész nyáron tartó aszálykárokra is több tízmillió forintot fizetett ki a biztosító.


