BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkent a CIG vesztesége

Növekedett, de nem a vártnak megfelelően a CIG Pannónia díjbevétele az elmúlt év során. A mérleg szerinti eredményt a gyenge forint és a tőzsdei bevezetéshez kapcsolódó tételek rontották le.

Kihívásokkal teli év volt 2011, különösen az utolsó negyedéve – mondta tegnap a CIG Pannónia Életbiztosító tavalyi eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Gaál Csaba vezérigazgató. Az életbiztosító tavalyi díjbevétele 28 milliárd forint volt, ez ugyan 9 százalékkal magasabb a 2010-esnél, de elmarad az egy évvel ezelőtt prognosztizált 35 milliárdtól. Mindennek ellenére a biztosítónál úgy vélik, a

piac átlagánál nagyobb mértékben nőhetett a díjbevételük. (A teljes szektorra vonatkozó adatokat várhatóan a napokban teszi közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége.)

Az új szerzések is visszaestek tavaly mintegy 11 százalékkal, ennek alapvetően két oka volt. Az egyik, hogy nem érvényesült az a kampány, amely a 2010-es tőzsdei bevezetéshez kapcsolódott, és sok új ügyfelet hozott, másrészt a végtörlesztés is kedvezőtlenül hatott az életbiztosításokra. A biztosító díjbevételeinek mintegy negyedét kitevő eseti díjas bevételeknél is komoly visszaesés volt az utolsó negyedévben, Gaál Csaba szerint ez is főleg a végtörlesztések számlájára írható. Öröm az ürömben, hogy a már meglévő szerződéseket a végtörlesztés csak csekély mértékben érintette, a meglévő portfóliókból az ügyfelek kevés pénzt vontak ki.

A bruttó működési költségek tavaly 16,2 milliárd forintot tettek ki a cégnél, ebből csaknem 10,8 milliárd forint a szerzési kiadás volt, az igazgatási költségek 4,93 milliárd forintot tettek ki. A csaknem 40 százalékos növekedésben szerepet játszott, hogy az év elején a személyi jövedelemadóval kapcsolatos változások miatt a társaság nagyobb növekedésre számított, és így beruházásokat hajtott végre, a nyár végén bejelentett költségcsökkentő intézkedések hatása viszont még nem érvényesült.

A biztosító mérleg szerinti vesztesége tavaly 4,687 milliárd forint lett, csaknem annyi, mint 2010-ben, ebből azonban nagyjából egymilliárd forintot a tőzsdei bevezetéshez, valamint a dolgozói részvényprogram közterheihez kapcsolódó költségek tettek ki. Szintén mintegy 550-560 millió forintos nem realizált veszteséget okozott a pénzügyi eredmény soron, hogy tavaly év végén a forint történelmi mélypontja környékére került. Gaál Csaba szerint a társaság legkésőbb 2014-re már nyereséget termelhet, és a tőkeellátottsága is megfelelő maradhat. A Pannónia saját tőkéje egyébként tavaly a 2010 év véginek alig több mint a felére, 5,055 milliárd forintra apadt.

A nem életbiztosító leánycég az életbiztosítóval ellentétben 2011-ben minden várakozást felülteljesített – mondta Csurgó Ottó, a CIG Pannónia EMABIT vezérigazgatója. A társaság belépett a gépjármű-biztosítási piacra, ahol 800 gépjármű-felelősségbiztosítási flottaszerződést kötöttek. A mintegy 24 ezer autót érintő állománynál az átlagdíj 32 111 forint lett, ez jelentősen meghaladja a piaci átlagot (ez tavaly 24 ezer forint volt, a kampány idején váltóknál pedig 12 600 forint). A casco biztosítások területén 190 flottát, azon belül 10 ezer gépkocsit biztosít az EMABIT 88 ezer forint fölötti átlagdíjon. A vagyonbiztosító idei tervei között szerepel a lakossági piacra való belépés, az utasbiztosítási termékét már elindította a társaság, és hamarosan jelentkezik lakásbiztosításokkal is.

Herman Bernadett-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.