BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így járhat, aki nem fizeti be a baleseti adót

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Elegendő lett volna a baleseti adó összegét azok számára limitálni, akik fuvarozóként dolgoznak, és a munkaeszközük a járművük – mondta Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke tegnap a szervezet sajtótájékoztatóján.

 A jelenlegi szabályozás ugyanis éppen a legtöbb kárt okozó, M4-es kategóriába sorolt ügyfeleknek kedvez. Az FBAMSZ szerint a baleseti adóból még más problémák is lehetnek. A biztosítóknak a befizetett díjakból először az adót kell levonniuk, csak ezután következik maga a biztosítási díj, így aki csak a kötelező tarifájáról szóló csekket fizeti be, a baleseti adót viszont nem rendezi, annak díjhátraléka keletkezik majd. Az autós kálváriája ezzel még nem ér véget, a biztosítatlan napokra ugyanis fedezetlenségi díjat kell majd fizetni, amelynek az összege igen magas (személyautóra 270–560 forint naponta), ráadásul ebben az időszakban a baleseti adót is a fedezetlenségi díj alapján kell leróni.

Az idén egyébként várhatóan kevesebben váltanak biztosítót, mint az elmúlt években. Az FBAMSZ-nél a tavalyi 1,25 millió után most csak 800 ezer körüli váltóval számolnak. Ami érdekesség: az alkuszok tapasztalatai szerint az ügyfeleket is elkezdte aggasztani a díjak csökkenése. Sokan attól tartanak, a mostani, 13 ezer forint körüli átlagdíjak már nem lesznek elegendők az okozott károk rendezésére. A szövetség szerint az aggodalom jogos lehet: bár a személyi sérüléses balesetek száma csökken, a károsultak egyre magasabb kártérítést kérnek a biztosítóktól, amelyeknek nemritkán a sérült élete végéig fizetniük kell a járadékokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.