BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot nőtt a Pannónia díjbevétele az első negyedévben

Csaknem 60 százalékkal emelkedett a tavalyi első negyedévhez képest ez év első három hónapjában a CIG Pannónia Életbiztosító bruttó díjbevétele. Január és március között 7,9 milliárd forintnyi díjbevételre tett szert, részben új értékesítésekből, részben a régi állomány megújításából. Az új unit-linked szerződések száma a harmadával nőtt tavalyhoz képest, s megközelítette az 5500-at, de több mint ötszáz hagyományos életbiztosítást is eladtak az üzletkötők az első három hónapban.

A működési költségek azonban a díjbevételnél is nagyobb arányban, csaknem 70 százalékkal nőttek egy év alatt, így a társaság vesztesége is tovább gyarapodott, 679 millió forintra. A tőkehelyzete azonban javult a biztosítónak, saját tőkéje a tavalyi háromszorosára, 7,55 milliárd forintra emelkedett.

Fontos fejlemények voltak az elmúlt negyedben a biztosító életében: részvénye bekerült a BUX és a Bumix kosarába, emellett a pénzügyi felügyelet engedélyezte számára a nem életbiztosítási leánycég tevékenységi körének a bővítését. Szándéknyilatkozatot írtak alá a Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztárával hosszú távú stratégiai együttműködésről. H. B.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.