BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százezernél is több viharkár volt a nyáron

A nyári hónapokban 101 ezernél is több időjárás okozta ingatlankárt jelentettek be a hazai biztosítótársaságok ügyfelei – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Ez közel a duplája az egy évvel korábbinak, tavaly ugyanebben az időszakban 52 ezer időjárás okozta kárt regisztráltak a biztosítók. A kárösszeg is csaknem a másfélszeresére nőtt: 2011-ben 4,6 milliárd forintra, az idei nyári hónapokban 6,68 milliárd forintra becsülték a károk értékét.

Bár az éves ingadozásból hosszú távú következtetéseket levonni nem lehet, az elemi csapások okozta károk trendje immár hosszú évek óta egyértelműen növekszik. Az időjárás egyre szélsőségesebbé válásával párhuzamosan tovább nő a megfelelő fedezetet nyújtó lakásbiztosítások jelentősége is.

A Mabisz nyári statisztikái szerint a bejelentett károk leggyakoribb oka a vihar. Ezek a károk tették ki a bejelentések 44 százalékát, míg a villámcsapás okozta károk 31 százalékért, a jégverés pedig az összes kár 9 százalékáért volt felelős. A villámcsapás okozta károkon belül mintegy 84 százalékos arányt képviselnek az indukciós – túlfeszültséggel kapcsolatos – hatás okozta meghibásodások. Ez utóbbiak becsült kárösszege meghaladta az 1,7 milliárd forintot, elsősorban számítógépekben és nagy értékű híradástechnikai berendezésekben keletkezett kár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.